Hirdetés

Lavrov: készek vagyunk tárgyalni, de számba véve azokat a realitásokat, amelyek a terepen kialakultak

•  Fotó: Orosz külügyminisztérium

Fotó: Orosz külügyminisztérium

Oroszország nem látja, hogy meglennének az előfeltételei az ukrajnai rendezési tárgyalásoknak, és az esetleges egyezkedés esetén sem fogja felfüggeszteni a harci cselekményeket, hogy a jóakaratát kifejező gesztussal ne éljenek vissza, mint korábban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökség által csütörtökön közölt interjúban.

MTI

2023. szeptember 28., 16:002023. szeptember 28., 16:00

Az orosz diplomácia vezetője ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy lehet-e alapjuk azoknak a nyugati sajtóban megjelent állításoknak, amelyek szerint az ukrán ellentámadás meghiúsulása nyomán az ősz folyamán tárgyalások kezdődhetnek.

„Amikor a Nyugat ilyen provokatív híresztelésekbe kezd, úgy tűnik, hogy tesztel bennünket, hogy készek vagyunk-e elfogadni a feltételeit. És valóban nem rejtik véka alá a feltételeiket: néhány hónapos szünetet tartanának, az ideiglenes tűzszüneten kívül nem kötnének más megállapodást, az így nyert idő alatt pedig új fegyverekkel pumpálnák tele Ukrajnát” – fogalmazott Lavrov.

Hirdetés

Megítélése szerint a nyugati országok most ugyanazt a logikát követik, mint a minszki megállapodások esetében.

Emlékeztett rá, hogy az ukrajnai rendezésről az előző évtized derekán megkötött megegyezésről utólag Angela Merkel volt német kancellár, valamint Francois Hollande volt francia és Petro Porosenko volt ukrán elnök is egyformán elismerték, hogy nem szándékoztak végrehajtani a megállapodásokat, és csak azért volt rájuk szükség, hogy „eltöltsék a kijevi rezsim fegyverarzenáljait Oroszország ellen.

Idézet
Ukrajna területi integritása biztosított lett volna, ha betartották volna a minszki megállapodásokat.

Mert pontosan ez volt a céljuk: a területi integritás helyreállítása olyan módon, hogy a Donyec-medence – a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság – különleges státuszt kapjon” – mondta Lavrov.

„Amikor tehát azok, akik (az orosz elnök) Vlagyimir Putyinnal együtt a minszki megállapodások társszerzői voltak, nyíltan beismerték, hogy valójában félrevezették őt, és egyáltalán nem állt szándékukban végrehajtani is azokat,

Idézet
éppen ők voltak, akik lerombolták Ukrajna területi integritását, amiért most folyton annyira aggódnak”

– tette hozzá. Lavrov szerint Moszkva, a minszki megállapodások meghiúsulását követően, 2022 áprilisában is készen állt a rendezésre, akkor azonban Washington és London követelésére visszavonták a lényegében Ukrajna által javasolt opciót a harci cselekmények beszüntetésére, valamint a helyzet kölcsönös, megbízható biztonsági garanciákon alapuló rendezésére. Arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor mindkét szemben álló fél kinyilvánította szándékát a megállapodás aláírására, és Moszkva a jóakarat gesztusaként beszüntette a tüzet és átcsoportosítást is végrehajtott, a helyzetet kihasználták, és az egyezséget kisiklatták.

„Ezért van az, hogy most, ahogy az elnök úr (Vlagyimir Putyin – szerk. megj.) is említette, készen állunk a tárgyalásokra, készen állunk minden komoly javaslat megfontolására.

Idézet
De a tárgyalások idejére tűzszünetről szó sem lehet. Mert egyszer már becsaptak bennünket ebben a kérdésben”

– hangoztatta a tárcavezető. Azt mondta, hogy az afrikai országok, Kína, Brazília és az Arab Liga rendezési terve figyelembe veszi a jelenlegi helyzet kiváltó okait, és meg kívánja szüntetni őket, valamint egyenlő biztonsági feltéteket kíván szavatolni mindkét fél számára. Ezzel szemben Szergej Lavrov szerint a Nyugat elveti a tárgyalások megkezdésének lehetőségét, és azt hangsúlyozza, hogy ezek alapja kizárólag Volodimir Zelenszkij békeformulája lehet, amely azonban színtiszta ultimátum, amelyet épeszű ember nem támogathat.

Idézet
Álláspontunk változatlan: készek vagyunk tárgyalni. De a tárgyalások során számba véve azokat a realitásokat, amelyek mostanra a terepen kialakultak.

Figyelembe véve a jól ismert álláspontunkat, figyelembe véve érdekeinket, a biztonságunk érdekeit, azt az érdeket, hogy megakadályozzuk egy ellenséges náci rezsim létrehozását Oroszország határán, amely nyíltan kinyilvánította a célját, hogy kiirtson minden oroszt azokon a földeken, amelyeket az orosz nép évszázadokon át fejlesztett, rendezett és belakott a Krímben és Novorosszijában” – nyilatkozott az orosz külügyminiszter.

Újabb orosz dróntámadásokról számolt be az ukrán légierő
Oroszország újabb dróncsapásokat mért Ukrajna három régiójára csütörtökre virradóra – közölték ukrán tisztviselők. Az ukrán légierő közleménye szerint 34-et megsemmisítettek abból a 44 iráni gyártmányú, Sahid típusú drónból, amelyeket Oroszország az éjszaka folyamán indított a déli Mikolajiv és Odessza régiók, valamint a közép-ukrajnai Kirovohrad ellen. Andrij Rajkovics, az ország középső részében lévő Kirovohrad megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta: „Rendkívül nehéz éjszakánk volt. A régió fölött haladó Sahidek egy része megsemmisült. Voltak azonban találatok is.” Hozzátette, hogy nem voltak áldozatok, és a polgári infrastruktúrában sem keletkezett kár. Mikolajivból nem érkezett jelentés jelentős károkról.
Oleh Kiper, Odessza régió kormányzója dicsérte a régió légvédelmét. „Nincs találat vagy pusztítás. Nem voltak áldozatok. Csak néhány kisebb tűz keletkezett a száraz fűben egy lezuhant Sahid roncsai miatt” – közölte. „Vadászrepülőgépek, légvédelmi rakétaegységek és mobil tűzcsoportok vettek részt a támadás visszaverésében” – számolt be a hadsereg a Telegramon. Egy korábbi közleményben a Mikolajivi terület kormányzója azt állította, hogy egy orosz rakéta szerdán késő este eltalált egy meg nem nevezett infrastrukturális létesítményt a város külterületén, de az ott keletkezett tüzet azonnal eloltották.

korábban írtuk

Lavrov szerint a Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen, az ukrán béketerv és a gabonaegyezménybe való visszatérés irreális
Lavrov szerint a Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen, az ukrán béketerv és a gabonaegyezménybe való visszatérés irreális

A Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen Ukrajnában – állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ-ben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül

Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
Hirdetés
Hirdetés