
Fotó: Mid.ru
A Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen Ukrajnában – állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ-ben.
2023. szeptember 24., 11:042023. szeptember 24., 11:04
2023. szeptember 24., 11:052023. szeptember 24., 11:05
„Nevezhetjük őket, aminek akarjuk, de ők harcolnak ellenünk, közvetlenül harcolnak ellenünk” – mondta Szergej Lavrov, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett New Yorkba, ahol sajtótájékoztatót tartott.
„Hibrid háborúnak nevezzük, de ez nem változtat a valóságon” – tette hozzá, a nyugati országokból érkező pénzügyi támogatásra, fegyverekre és „zsoldosokra” utalva.
Az orosz diplomácia vezetőjét az ENSZ New York-i székhelyén tartott hosszas sajtótájékoztatón az ukrajnai konfliktusban való amerikai részvételről kérdezték.
– mondta Lavrov.
Az ukrán hadsereg szombaton közölte, hogy az orosz haditengerészet magas rangú parancsnokait megölte vagy megsebesítette az előző napi, a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen az elcsatolt Krímben lévő Szevasztopolban végrehajtott csapása során.
Az Egyesült Államok és az európai országok, amelyek az orosz invázió óta, 2022 februárja óta fegyverrendszereket szállítottak Kijevnek, kitartanak amellett, hogy nem állnak háborúban Moszkvával, hanem segítenek Ukrajnának megvédeni magát.
Szergej Lavrov egyébként azt is kijelentette, hogy Ukrajna béketerve és a fekete-tengeri gabonaexport-kezdeményezés újraindítására vonatkozó legújabb ENSZ-javaslatok egyaránt „irreálisak”.
„Ez teljesen megvalósíthatatlan” – mondta Lavrov a Kijev által támogatott tízpontos béketervről. „Nem lehet végrehajtani. Nem reális, és ezt mindenki megérti, ugyanakkor azt mondják, hogy ez az egyetlen tárgyalási alap” – tette hozzá az orosz miniszter.
Kifejtette azt is, hogy Moszkva azért lépett ki a gabonaexport-egyezményből, mert az Oroszországnak tett ígéreteket – köztük az egyik orosz agrárbank elleni szankciók feloldását és a banknak a globális SWIFT-rendszerhez való visszakapcsolását – nem teljesítették.
Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délután rövid látogatást tett Lengyelországban, hogy köszönetet mondjon és kitüntessen két lengyel önkéntest. Minderre olyan időszakban került sor, amikor Kijev és Varsó között igen feszült a viszony.
Az Egyesült Államokból és Kanadából visszatérve
„Útban Ukrajnába volt szerencsém megemlékezni a lengyel állampolgárok és önkéntesek erőfeszítéseiről Lublinban” – jelentette be Zelenszkij a Twitter-fiókján.
Lengyelország a múlt héten kiterjesztette az ukrán gabonára vonatkozó embargóját, hogy megvédje gazdái érdekeit, ami
Ukrajna panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) Lengyelország, Szlovákia és Magyarország ellen, amelyek szintén fenntartották az ukrán gabonára vonatkozó korlátozásaikat annak ellenére, hogy Brüsszel feloldotta azokat.
Az ukrán elnök kedden az ENSZ-ben elítélte, hogy „egyes országok úgy tesznek, mintha szolidárisak lennének Ukrajnával, miközben közvetve Oroszországot támogatják”. Ez kiváltotta Varsó dühét, amely be is idézte az ukrán nagykövetet.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken figyelmeztette Zelenszkijt: soha többé ne sértegesse a lengyeleket.
Varsó Kijev egyik legfőbb szövetségese az Oroszország elleni fegyveres konfliktusban, és a nyugati katonai segélyek főként a területén keresztül haladnak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!