A piacvezető Petrom jelentősen megemelte szerdán a töltőállomásain alkalmazott üzemanyagárakat, miután a Rompetrol már egy nappal korábban is újfent drágított. Az üzemanyagárak emelkedése a kőolaj nemzetközi piaci árának alakulásával áll összefüggésben.
A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.
Kazahsztán leállítja az olajszállítást a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) novorosszijszki termináljába, és nem szállít a Fekete-tengeren keresztül a tartályhajók elleni legutóbbi támadások miatt.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
Brüsszel beindította a rakétákat: az Európai Bizottság pénteken bemutatta monumentális elektrifikációs cselekvési tervét, amely a világ első, árammal hajtott kontinensévé tenné Európát. A tét hatalmas: évi 260 milliárd eurós megtakarítás.
Ismét drasztikus üzemanyagár-növekedést idézhet elő Romániában a közel-keleti feszültségek eszkalálódása és a kőolaj világpiaci drágulása, illetve az amerikai dollár lejjel szembeni erősödése, mindezek együttes hatása.
Az energia ma már biztonsági, gazdasági versenyképességi és életszínvonalbeli kérdés is, a magas energiaárak pedig rontják a vállalatok versenyképességét, visszafogják a beruházásokat, és a lakosságot is terhelik – jelentette ki Ilie Bolojan.
Az Európai Unió a maga 450,6 millió fős népességével történelmi demográfiai csúcspontjához közelít, ám lakosainak száma a következő évtizedekben csökkenni fog – derül ki egy friss jelentésből.
A belpolitikai válság azt jelenti, hogy az adózás tekintetében az idei lehet az elmúlt hat év első nyugodt nyara – nyilatkozta Dan Manolescu, az Adótanácsadók Kamarájának (CCF) elnöke.