Ukrajna hatalmas károkat okoz nekünk azzal, hogy blokkolja a kőolajellátást – jelentette ki Traian Băsescu volt államfő az üzemanyag-válság kapcsán.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Románia egy súlyos energiakrízis, üzemanyagár-válság küszöbén áll, amelyet a hatóságok továbbra is csupán megnyugtató nyilatkozatokkal kezelnek, miközben az ország sebezhetősége nyilvánvaló – állapítja meg az Intelligens Energia Egyesület.
Románia jelentős mennyiségben termel búzát, kukoricát és napraforgót, és Európa egyik meghatározó gabonaszállítója. Ennek ellenére a román állampolgárok bevásárlókosara egyre inkább külföldről érkező élelmiszerekkel telik meg.
Továbbra is óriásiak az egyes ágazatok közötti bérkülönbségek Romániában. Míg egyes munkavállalói csoportok nettó átlagbére 2026 májusában meghaladta a 10 000 lejt, más ágazatokban az átlagkereset ennek kvázi töredéke volt.
Hónapok óta várt döntéshez érkezett a romániai mezőgazdaság két legfontosabb idei vidékfejlesztési pályázata: a fiatal gazdák gazdaságainak megerősítését szolgáló DR-12, valamint a kisgazdaságok fejlesztését célzó DR-14 támogatási vonal.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.
Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A piacvezető Petrom pénteken újfent jelentősen emelte meg a töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt, a gázolajé pedig egyre közelebb a 10 lejes lélektani határhoz.
Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.
A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.
A Nokian Tyres nagyváradi gyára a várakozásokat felülmúló teljesítményt nyújt, és a finn gumiabroncs-gyártó vezetése szerint a vállalat közép-európai növekedésének egyik fő hajtóerejévé vált.
Ugyan júniusban hét ponttal 37,5 pontra emelkedett a román gazdaság iránti bizalom indexe, de továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten maradt – nyilatkozta csütörtökön a CFA Románia Egyesület elnöke, Adrian Codirlașu.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen.
Az energiaügyi minisztérium keresi az alternatív kőolaj-ellátási lehetőségeket a Fekete-tengeren kialakult zavarok miatt, amelyek hátráltatják a Romániába irányuló kőolaj- és kőolajtermék-szállításokat, miután Kazahsztán leállította a szállításokat.
A nagy romániai zenei fesztiválok fontos szerepet játszanak a gazdaságban, mivel vonzzák a turistákat, ösztönzik a fogyasztást és magánbefektetéseket generálnak – mutatott rá Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.
Gyakorlatilag egyetlen lépésre áll a hatálybalépéstől az új prosumertörvény, mely jóval kedvezőbb feltételeket biztosít a megtermelt feleslegüket az országos villamosenergia-hálózatba visszatápláló napelemeseknek.