Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti táblabíróság Dan Radu Ruşanut, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vezetőjét a Carpatica biztosítótársaság ügyében folytatott kivizsgálás nyomán, az ítélet jogerős.
Nagyvárad önkormányzata magára vállalná a nemzetközi repülőjáratok indításához tervezett szubvenció húsz százalékát, így a projektet kezdeményező Bihar megyei önkormányzatnak csupán nyolcvan százalékot kell majd elkülönítenie a költségvetéséből.
Négy éves szünet után idén ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere mintegy 76 milliárd dolláros vagyonával az amerikai Forbes magazin legújabb összeállítása szerint.
A kereskedők a továbbiakban nem kínálhatnak ingyenesen cigarettát és alkoholos termékeket a fogyasztóknak a különböző akciós ajánlatok keretében, miután a kormány egy sürgősségi rendelettel módosította az adótörvénykönyv erre vonatkozó részét.
Új román–magyar kereskedelmi kamara alakult a múlt héten Magyarországon. A ROChamről azonban az első hivatalos közleményen kívül semmit nem lehet tudni.
Új turisztikai katalógussal népszerűsítik az idegenforgalmi szakvásárokon a Székelyföldet. Első alkalommal Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjén, a most hétvégén Budapesten megtartott Utazás kiállításon használták.
Románia gazdaságának évi legalább 2 százalékponttal gyorsabban kell nőnie az euróövezet átlagánál, hogy tízéves távlatban bevezethesse a közös valutát – vallja Ionuț Dumitru, a költségvetési tanács elnöke.
Öt év leforgása alatt fizeti csak vissza a kormány a jogtalanul begyűjtött gépkocsi-regisztrációs adókat, évente a törvényszék által megítélt összeg 20 százalékát juttatják vissza a perek nyerteseinek – áll a most elfogadott sürgősségi kormányrendeletben.
Marhahúst, ásványvizet és faanyagot tudnának eladni a háromszékiek Kínában. Hou Jü-zsen, Kína romániai nagykövete munkakörútja során pénteken Sepsiszentgyörgyön tárgyalt.
A vállalkozói közösség és a munkaerőpiac tartós fejlődését célozza az az uniós projekt, amelynek keretében határon átívelő vállalkozói központot nyitottak pénteken a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nagyváradi székhelyén.
Egészen más gazdasági mutatók lennének a Székelyföldön, ha a legnagyobb vállalkozások adói nem közvetlenül Bukarestbe folynának be. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy pontosan mekkora összegek folynak el a Székelyföldről, és mennyi kerül vissza.
Románia 10 milliárd eurót költhet még el a 2007-2013-as költségvetési ciklusban rendelkezésére bocsátott pénzből, ugyanis Bukarest ennyi pénzt nem használt fel a számára elkülönített keretösszegből.
Nagybánya nyerte az északi reptérháború uniós finanszírozásért folytatott csatáját, 8,5 millió euróból korszerűsíthetnek. Szatmárnémeti légikikötője most egyetlen centet sem kapott. De nem adják fel.
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője Olli Rehnt, a brüsszeli testület gazdasági ügyekért felelős tagját bízta meg, hogy hangolja össze az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítségnyújtásra irányuló törekvéseket.
Elfogadta szerdai ülésén a kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéknyilatkozatot, amely Románia vállalásait tartalmazza a nemzetközi hitelezőkkel szemben.
Nem veti ki a kormány idén a nagyjövedelműek szolidaritásadóját, mint ahogy a jelenlegi 16 százalékos egységes adókulcs helyett sem lesz még progresszív adózás, a kabinet ugyanis nem kívánja menet közben változtatni az adórendszert.
Egyre többen tervezik meg már az év első hónapjaiban nyaralásukat, s élnek a korai foglalás lehetőségével, hiszen ha időben megtervezik a nyaralást, akkor akár negyvenszázalékos kedvezményben is részesülhetnek.
A bankkártyás fizetésnél felszámított bankközi illeték csökkentéséről szóló kormányrendelet-tervezet elhalasztását, illetve újrafogalmazását kérték a kormánytól az üzleti szféra képviselői.