Hirdetés

Bővítenék a székely áruk piacát

A székely termékek piacát bővítenék a Kovászna megyei termelők. A napokban szervezett találkozójukon arra a következtetésre jutottak, hogy népszerűsíteni kell a hagyományos és kézműves termékeket, szükség van továbbá az ezeket befogadó üzletekre, illetve folyamatos szakmai megbeszélésekre.

Bíró Blanka

2014. december 02., 16:272014. december 02., 16:27

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke a téma kapcsán kifejtette, fel kell lendíteni a hagyományos székely termék iránti igényt, ennek pedig az egyik eszköze a háromszéki városokban két éve elindított helyi termékek vására, valamint a különböző képzések.

A sajtkészítő tanfolyamot egyébként eddig százötvenen végezték el, miközben jelenleg folyamatban van a méhészképzés. A következőkben a megyei közgyűlés fennhatósága alá tartozó mezőgazdasági kamara a kürtőskalácssütőket támogatja, jövő év elején pedig nemzetközi kürtőskalácssütő versenyt szerveznek.

Tamás Sándor ugyanakkor azt javasolta, hogy a helyi ünnepeket, falunapokat szervezzék egy-egy helyi legenda vagy helyi jellegzetes étel köré, így szerinte könnyebben eladhatóak a helyi termékek. „Célunk, hogy minél többen munka- és kereseti lehetőséget lássanak a székely termékek előállításában és értékesítésében\" – szögezte le Tamás Sándor.

A találkozón Kozma Béla, Orbán Miklós és Könczei Csaba mezőgazdasági szakember gyakorlati útmutatóval látta el a termelőket. Tájékoztatták őket például arról, hogy milyen utat kell bejárniuk ahhoz, hogy részt vehessenek nagyobb – például bukaresti – vásárokon, kiállításokon.

A székely termék védjeggyel kapcsolatos tudnivalókat és a terméktanúsításhoz kapcsolódó dokumentumokat is ismertették, felajánlva a segítséget annak összeállításában. Kovászna megyében eddig tizenhárom termék kapta meg a védjegyet: házi csokoládé, mézes pogácsa, szaloncukor, mustár, hústermékek, nyalóka, Pista bá, a Székely Kalendárium és a Székely Hírmondó napilap.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés