Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

Sulyok Kármen munkája során azt tapasztalja, hogy az ősi kelta hagyományokból kialakult angolszász halloweenhez köthető tevékenységek több erdélyi intézményben megjelennek valamilyen formában. A tökfaragás, az őszi díszítés ráadásul nem mindenütt kap halloweenes elnevezést.

„Önmagában más kultúrákból való szokások átvételében nem látok különösebb előnyt vagy hátrányt. Meghatározónak azt tartom, hogy a szülők és a pedagógusok hogyan vezetik végig a gyerekeket ezeken az ünnephez kötődő tevékenységeken, milyen keretet és magyarázatot adnak az élményekhez” – mutatott rá.

A gyerekek ráadásul kíváncsibbak, mint a felnőttek, és megpróbálják a helyére tenni azt is, ami tabutéma, például a halált vagy az ijesztő dolgokat” – magyarázta.

A biztonságos környezetben átélt szélsőséges élmények megküzdést segítő szerepét – mint jelezte – felnőtteken végzett kutatások is igazolták. Egy jelmez, egy félelmetes figura vagy történet a gyerek számára is lehetőséget teremthet arra, hogy úgy találkozzon a félelemmel, hogy közben érzelmi távolságot tud tartani tőle: érti, hogy szerepről, ruháról, kitalált helyzetről van szó, amely nem árthat neki.

„A halloweeni tevékenységek többnyire csoportban zajlanak. Ez segít abban, hogy egymást is támogassuk, és csoportban egy csomó pozitív hormon is felszabadul, amely segítségével a helyzet kevésbé ijesztő, és jobban meg tudunk küzdeni vele” – tette hozzá.

A „nincs mitől félned” nem oszlatja el a félelmet

A gyerek reakcióiból többnyire felismerhető, mikor válik a játékos borzongás megterhelő félelemmé. Sulyok Kármen elmondta: az elfordulás, a szem eltakarása, a szülőhöz bújás, a szaporább légzés vagy a sírásközeli állapot egyaránt jelezheti, hogy a látottak már túl soknak bizonyulnak. Attól, hogy a gyerek továbbra is a képernyőre szegezi a tekintetét, vagy bámulja a jelmezbe öltözöttet, még nem feltétlenül élvezi a történetet: a feszült figyelmet kísérő testi reakciókra is érdemes figyelni.

A felkavaró élmény hatása később, rémálmokban, alvási nehézségekben vagy bizonyos helyzetek kerülésében is megmutatkozhat. Egy korábbi ijedtség miatt például a gyerek egy következő jelmezes rendezvényen sem akar részt venni.

A pszichológus szerint ilyenkor a „nincs ott semmi” vagy a „minden rendben van” típusú megnyugtatás önmagában nem elegendő: a gyerek éppen azt jelzi, hogy számára nincs minden rendben, és segítséget keres az érzései rendezéséhez. Elsőként ezért biztonságot kell nyújtani neki, és támogatni abban, hogy megfogalmazhassa, mi ijesztette meg.

Segíthet az is, ha a szülő őszintén beszél a saját érzéseiről: elmondja, hogy ő is megriad olykor egy-egy jelenettől, ilyenkor azonban emlékezteti magát arra, hogy csak filmet néz. Így azt is megmutathatja a gyereknek, hogyan birkózik meg a saját ijedtségével.

– hangsúlyozta a pszichológus.

A szakember arra is kitért, hogy a mai gyerekeket több stresszhatás éri, miközben a bántalmazás fogalmát is olyan viselkedésekre alkalmazzuk már, amelyeket korábban kevésbé minősítettek így. Az ijesztgetés következményeit ugyanakkor a gyerek életkora, korábbi tapasztalatai, a családban alkalmazott nevelési stílus és a szülő-gyerek kapcsolat egésze is befolyásolja.

Megítélésében ezért az egyetlen alkalmon túl azt is figyelembe kell venni, milyen szándék és milyen kapcsolati háttér áll a történtek mögött. Előfordulhat, hogy a gyerek utólag maga is viccként értelmezi az esetet, a pszichológus azonban azt sem tekinti kedvezőnek, ha egymás átverése, megijesztése és ennek nyilvános bemutatása a kapcsolat természetes részévé válik. Mint figyelmeztetett, egyes gyerekeknél az ilyen élmények hosszú távon is kedvezőtlenül hathatnak az érzelmi fejlődésre.

„Nem kell kötelezővé tenni, vagy egy közös buli során háromszor próbálni újra beöltöztetni a gyereket, ha az elején elmondta, hogy ő nem szeretne” – hangsúlyozta a pszichológus. Ha a gyerek nem tud megnyugodni, és nem akar ott maradni, szükség esetén a szülőt is be lehet hívni érte.

Másként élheti meg a kimaradást az, aki szívesen csatlakozna a társaihoz, ám a családja ellenzi az ünnepet. A szakember szerint ennek jelentősége az életkorral is változik: három-négy évesen még elsősorban a szülő véleménye irányadó, és az egyes eseményekhez kevésbé társul mélyebb jelentés. Öt-hat éves kortól azonban egyre fontosabbá válik, hogy a gyerek a többiekhez hasonlóan vehessen részt a közös programokon.

– magyarázta Sulyok Kármen. Ezért lényeges, hogy a család a gyerek számára érthetően indokolja meg a döntését.

A pszichológus különbséget tett egyetlen rendezvény kihagyása és a közösségi alkalmakból való rendszeres kimaradás között. Előbbi okozhat átmeneti csalódottságot, de érthető magyarázat mellett nem indokolt tartósan kedvezőtlen következményt feltételezni. Ha viszont a gyerek sorozatosan nem lehet jelen a közös programokon, az az önmagáról alkotott képét is befolyásolhatja: úgy érezheti, különbözik a társaitól.

„Óvodáskorban például a gyerekek gondolkodása egocentrikus, ami nem önzést jelent, hanem azt, hogy mindent magukra vonatkoztatnak, és gyakran úgy gondolják, hogy velük van baj” – magyarázta.

A közös növény- vagy állatgondozás során pedig a gyerek a gondoskodás jelentőségét is megtapasztalhatja. Egy háziállat betegsége, majd pusztulása ugyancsak alkalmat teremthet a beszélgetésre; ezek az élmények később egy hozzátartozó halálának megértését is segíthetik.

A magyarázatoknak ugyanakkor igazodniuk kell ahhoz, ahogyan a gyerek az adott életkorban a halálról gondolkodik. Óvodáskorban még visszafordíthatónak képzelheti, és azt feltételezheti, hogy az elhunyt akaratán múlik a visszatérése. Úgy vélheti például, hogy ha a nagymama szerette őt, akkor vissza fog jönni.

– mutatott rá. A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a halált nem érdemes elalváshoz vagy elutazáshoz hasonlítani. Az „elutazott”, „elment”, „elaludt” vagy „álmodik” kifejezések félrevezethetik a gyereket, és félelmet, szorongást kelthetnek benne az említett helyzetekkel kapcsolatban. Emiatt előfordulhat, hogy nem akar elaludni, autóba ülni, vagy attól fél, hogy a szülő elutazik.

„A legegyszerűbb és a legőszintébb magyarázat a legjobb, nem kell túlkomplikálni. A válasz részletességét a gyerek érdeklődéséhez érdemes igazítani, anélkül, hogy a felnőtt ijesztő példákkal vagy szükségtelen részletekkel terhelné” – fogalmazott a szakember. Megjegyezte, tapasztalata szerint a halál sok családban tabu, a szülők pedig igyekeznek elodázni az erről való beszélgetést, holott fontos nyitottnak maradni a felmerülő kérdésekre.

Sulyok Kármen szerint a szülő ilyenkor a saját meggyőződését közvetítse hitelesen, de jelezze azt is, hogy mások eltérően vélekedhetnek. Beszélhet a mennyországba vetett hitéről, vagy arról, hogy az elhunyt emlékét a szívében őrzi; fontos azonban, hogy a család elképzelése mellett más nézőpontok létezésének is teret engedjen.

„Fontos mindig teret engedni a többi véleménynek is, hogy a gyerek ne úgy élje meg, hogy mi hazudtunk neki. Így az iskolában, a társaktól hallott eltérő magyarázatokat nem feltétlenül a szülő szavainak cáfolataként fogadja” – magyarázta.

Kamaszkorban a halállal kapcsolatos gondolkodás már az élet értelmét is érintheti: miért élünk, ha egyszer mindenki meghal, és mi történik velünk utána? A pszichológus szerint ebben az érzelmileg változékony időszakban különösen fontos odafigyelni, ha az ilyen kérdésekben való elmélyülés tartós céltalansággal, motiválatlansággal vagy depresszív állapottal társul.

Szükség lehet arra, hogy a szülő időnként emlékeztesse őket: most megfogják egymás kezét, egy kicsit a hozzátartozóra gondolnak, vagy azért beszélnek halkabban, mert körülöttük mások is emlékeznek” – fogalmazott a pszichológus.

Ha a gyerek nem ismerte az elhunyt hozzátartozót, fényképek, személyes tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó történetek segíthetik abban, hogy képet alkosson róla. Már a temetőlátogatás előtt lehet mesélni arról, kinek a sírjához készülnek, de az ilyen beszélgetéseknek az év során bármikor helyük lehet. Egy otthon látható fénykép kérdéseket ébreszthet, egy megőrzött használati tárgy pedig alkalmat kínálhat a közös emlékek felidézésére.

„Az ezekhez fűződő, számára is érthető történeteken keresztül a gyerek kapcsolódhat az elhunythoz, és a temetőlátogatáson is nagyobb figyelemmel, kíváncsisággal vehet részt” – magyarázta Sulyok Kármen.

korábban írtuk

Halloween-ünneplés halottak napja környékén: minden folyamatot globalizáció kísér, a kultúra folyamatosan változik

Ahogy a korábbi évszázadok alatt, a kultúra ma is alakul, változik, különböző hatásokra reagál, különböző elemeket épít be vagy vet ki magából – mondta el a Krónika megkeresésére Bakos Áron néprajzkutató.