
A kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények árát a biztosítótársaságok és nem a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) szabja meg, ez utóbbinak pedig nem tartozik hatáskörébe a díjszabások elfogadása, mindössze tudomásul kell vennie azokat – hívta fel a figyelmet Mişu Negriţoiu, az ASF vezetője.
2014. december 01., 15:582014. december 01., 15:58
Az igazgató ezt annak nyomán szögezte le, hogy a romániai autószerelő műhelyeket tömörítő országos szövetség (ASSAI) múlt héten utcai tiltakozást hirdetett meg, mivel szerintük a pénzügyi hatóság többszöri visszaélései és jogtalan eljárásai miatt indokolatlanul fog drágulni jövőre az RCA. A megmozdulásra a tervek szerint kedd délelőtt kerül sor, az akció résztvevői a parlament épülete és az ASF székhelye előtt tüntetnek.
Negriţoiu ennek nyomán úgy nyilatkozott: a hazai biztosítási piac egészét figyelembe véve, a kártérítések és más költségek, valamint a kötvényekből származó bevételek szerint kiszámított kár aránya jelenleg 117 százalékos, vagyis a cégek minden 100 lejnyi bevétel után 117 lejt költenek.
„Mindez súlyos egyensúlyhiányra utal, amit sürgősen ki kell javítani. Ez nem jelenti föltétlenül az árak emelkedését, az is elképzelhető, hogy épp ellenkezőleg, csökkenni fognak a díjszabások, de a hiányt mindenképpen pótolni fogjuk” – fogalmazott a pénzügyi hatóság vezetője.
Negriţoiu és az ASF más illetékesei csütörtökön a biztosítótársaságokat, a független ügynököket és a fuvarozókat tömörítő szervezetek képviselőivel tartottak megbeszélést, amelyen több, az autószervizek érdekeit képviselő egyesület vezetője is részt vett. A találkozón a felek az ASF által kidolgozott, január elsejétől hatályba lépő szabályzat gyakorlatba ültetéséről tárgyaltak.
A pénzügyi hatóság már többször is jelezte, hogy a biztosítótársaságokra vonatkozó előírások szigorítása két célt szolgál: egyrészt hatékonyabban védenék az ügyfeleket, ugyanakkor stabilabbá, ennek nyomán pedig jövedelmezővé tennék a piacot.
Az autószerelő műhelyeket tömörítő egyesület ezzel szemben úgy véli: az előírások épphogy csökkentik a kárvallottak védelmét, megszüntetik a műhelyek közötti tisztességes versenyhelyzetet, és lehetőséget adnak a biztosítótársaságoknak arra, hogy alulbecsüljék a kár valós értékét.
A Capital gazdasági hírportál elemzése szerint a szabályozás nyomán az RCA-kötvények átlagosan 30 százalékkal fognak drágulni.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!