Volt egyszer egy forradalom

A rendszerváltás után született vagy kisgyerekként nevelkedett fiatalok számára nehezen értelmezhető a kommunizmus fogalma. De nemcsak nekik, hanem sok olyan középkorú vagy idősebb ember számára is, akik emlékezetében a diktatúrának csak a „pozitív” oldala jelenik meg a biztosnak mondható munkahelyekről és keresetekről. Közben sokan megfeledkeznek arról, hogy a „biztonságért” mekkora árat fizettek, és a rendszer milyen rettenetes örökséget hagyott hátra a mai nemzedékek számára – anyagiakban és lelkiekben egyaránt.

Amikor az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei hőseire emlékezünk – közöttük azokra az erdélyiekre is, akik a magyarországi ellenállók melletti szimpátiájukért börtönévekkel fizettek – érdemes elgondolkoznunk e szörnyű évtizedek örökségén. Elfogulatlanul számba venni mindazt, ami velünk, szűkebb és tágabb környezetünkkel történt, és megosztani gyerekeinkkel is e történetek tanulságát.

A Ceauşescu-rendszer annak az ötvenes évekbeli sztálinista diktatúrának a szellemi terméke, amely miatt a magyar nép fellázadt és fegyvert fogott, majd a nyugati nagyhatalmaktól magára hagyatva elvérzett. A Kárpátok géniuszának nevezett román diktátor a megváltozott körülmények között kezdetben arra kényszerült, hogy enyhítsen a rendszer szorításán, de a látszólagos nyitás csak rövid ideig tartott, és hamarosan visszatért az ötvenes évek szelleme, a teljes elszegényedéssel járó rémuralom.

Magyarországon Kádár János rendszere fordítva indított: az orosz szuronyok árnyékában legalább kétszázötven ember kivégzésével és több ezer ember internálásával bekeményített ötvenes évek második fele száműzetésbe kényszerített minden ellenállást, majd lassan, de biztosan domesztikálta a forradalmi szellemet, és megrázó agymosással lúgozta ki az emberekből a két világháború közötti polgári világ emlékeit is. Egyes vélemények szerint a „gulyáskommunizmust” sikerrel eladó Kádár János internacionalizmusa sokkal kártékonyabb volt a nemzeti öntudat szempontjából, mint a környező országok – a jugoszláv, a csehszlovák vagy a román kommunista pártok – nacionalista térhódítása.

A magyar forradalom évfordulóján azonban nemcsak a magyarországi, hanem a Kárpát-medencei utódállamokban a kommunizmust többszörösen megszenvedő magyarság helytállására és hőseire is emlékezünk, akik szabadságukat és életüket áldozták a kommunizmus elleni harcban.

Szolzsenyicin óta tudjuk, hogy „a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust nem szült a történelem”. Ezt a szállóigévé vált mondatot érdemes mindig hangsúlyozni, amikor emlékezünk és felidézzük e szörnyű kor rémtetteit.