Vitorlabontás

A fizikumot és pszichét egyaránt megterhelő ünnepnapok után egy héttel már nincs menekvés. Látókörünkbe óhatatlanul visszakerülnek az aktuális kérdések, a karácsony környékén mellékvágányra tolt feladatok, perspektívák, remények és félelmek előgördülnek. Egyesek kevésbé ijesztően, mint decemberben láttuk, mások sötétebben bukkannak fel, néha magunk is meglepődünk, milyen új megvilágításban kerülnek elénk.

Az évkezdés „alapszíne” nyilván többnyire a remény, még akkor is, ha környezetünk szkeptikusabbjai pikkpakk összebarkácsolnak szilárd lábakon álló érvrendszert annak alátámasztására, hogy a következő év csakis rosszabb lehet a mögöttünk hagyottnál. Talán nem túlzás azonban azt állítani, hogy a közélet iránt legalább alapfokon érdeklődő optimistát és pesszimistát egyaránt foglalkoztatja például az a kérdés, miként is alakul idén a hazai magyar érdekképviselet, illetve legfajsúlyosabb képviselőjének sorsa. Az elmúlt évet ugyanis meglehetősen háborús hangulatban kongatták el, decemberben olyan erejű csatazaj dübörgött körülöttünk, amelyet legfeljebb ideig-óriág képes elnyomni a szilveszteri pezsgőspoharak összecsendülése.

Merre tart, milyen dimenziókat kaphat a jelkép- és himnuszhasználat ügye? Szőnyeg alá kerül, vagy büntetőjogi folytatása lesz az RMDSZ legutóbbi SZKT-ján tapasztalt, a szokásosnál valóban jóval karcosabb retorikának? Mire lesz képes az RMDSZ ebben – és nemcsak ebben – az ügyben a kormányzati eszközökről való lemondásról szóló elvi alapú döntést követően?

Saját bugyrainkban még mélyebbre nyúlva: hogyan, milyen következményekkel kezeli az RMDSZ a saját szervezeti kereteit is feszegető belső konfliktusokat? Ki győz a területi egységek önállóságát életszerűen követelő, de a fragmentálódás veszélyét is óhatatlanul hordozó Székelyföld–Partium–szórvány „körmérkőzésben”? Sikerül-e előrelépni Marosvásárhely ügyében, amely messze túlmutat az egykori székely főváros határain? Ahol a kifutóban lévő, de kifutni még nem akaródzó modellek, illetve az erős ellenszélben egyelőre igencsak csenevész állapotban lévő generációk harca a szövetségen belüli őrségváltás szimbólumaként is kezelhető. És ezek összevetésében: átmenti-e az RMDSZ-t a jövőbe az áprilisi kongresszus, vagy további, immár fatalizmussal fenyegető mozdulatlanságba merevíti?

Kérdőjelek sorakoznak, belső és külső indulatok fortyognak, remény és félelmek keverednek. Olyan év kezdetén, amely elvileg választásoktól mentes „békeévnek” ígérkezik, és amelynek kezdetén a tavalyi esztendő legnagyobb horderejű változása máris borította a romániai belpolitikai erőviszonyokat. Ennek tükrében a széljárás akár kedvezőnek is tekinthető. Már csak hajózni kellene.