Veszélyes szándékok, valódi ellenségek

Csakhogy amíg a nagy-romániás brigantik kezében igazából sohasem összpontosult politikai hatalom – kivéve a több mandátumon keresztül Kolozsvárt terrorizáló expolgármestert –, ezúttal ideológiai hovatartozástól függetlenül buknak ki az eszement ötletek kormánypárti, illetve a parlamentben többséget alkotó politikusok agyából.
A kormányzó román liberálisok és a törvényhozásban többséggel rendelkező szociáldemokraták azt szeretnék, ha a parlamentben még a szakbizottságokig se jutnának el a „Románia független, egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét”, illetve az ország területi épségét „megkérdőjelező” törvénytervezetek. Mindez azt jelentené, hogy még beterjeszteni se lehetne autonómiastatútumot, a nyelvi jogok bővítését célzó közigazgatási előterjesztést, sőt a tiltást egyesek fantáziája adott esetben az oktatásra, anyanyelvhasználatra is kiterjesztené.

amely hasonlóképpen szavatolja a törvényhozó szuverenitását is. Nos ezektől az alapvető demokratikus jogoktól, a parlamentáris eszközöktől, a törvénykezdeményezés jogától kívánják megfosztani a magyar közösséget. Ami mindenekelőtt azért megdöbbentő – és áll szöges ellentétben egy önmagát európai, demokratikusnak tartó állam gyakorlatával –, mert a kisebbségbe szakadt erdélyi magyarság az elmúlt évtizedekben kizárólag demokratikus eszközökkel követelte jogait. Belegondolni is rossz, milyen következményekkel jár, milyen indulatokat enged szabadjára, ha kivennék a közösség kezéből ezt a lehetőséget. Románia a legsötétebb időkbe süllyedne vissza, ha ezt meglépné a bukaresti politikai elit.
Amelynek egyszer s mindenkorra be kellene látnia, hogy ennek az országnak nem a magyarok az ellenségei. Az igazi ellenségeket azok között kell keresni, akik a rendszerváltást követően kifosztották vagy hagyták lerabolni az országot, ahol elsősorban emiatt a legfejletlenebb az infrastruktúra Európában. Azok ártanak leginkább Romániának, akik miatt milliók vesztették el a reményt a hazai boldogulás lehetőségében, és telepedtek ki külföldre az elmúlt évtizedekben. És hogy napjaink valóságára reflektáljunk: azok teszik a legrosszabbat ennek az országnak, akik emberpróbáló időkben, krízis idején sem riadnak vissza az uszítástól, az ellenségkreálástól, a különböző nemzetek összeugrasztásától. Ideje lenne ráébredni végre, hogy a magyarok jelentik a legkisebb „problémát” ennek az országnak.
És hadd ne hagyjuk szó nélkül a többségi társadalomnak a történelmi Nagy-Magyarországgal szembeni fokozódó ellenérzéseit, nem szűnő frusztrációját sem.
A történelmi Magyarország árnyától való állandó rettegés helyett nem ártana tanulni belőle, hogy a legnagyobb birodalmak széthullásához is alapvetően hozzájárult, ahogy az egykori politikai elitek a nemzeti kisebbségekhez, azok jogköveteléseihez viszonyultak. Ennek intő példaként kellene szolgálnia Románia számára is, különösen most, amikor példátlan támadásra készül a magyar kisebbséggel ellen.