
2015. november 07., 22:382015. november 07., 22:38
Tiszai ciánszennyezés 2000-ben, egy évvel később a mérhetetlen károkat okozó árvíz a Tiszán, majd az ajkai vörösiszap-katasztrófa 2010-ben, 2013-ban pedig történelmi árvíz a Dunán... Mi a közös bennük? Első látásra talán semmi. Jobban odafigyelve azonban azt látjuk, hogy ezek a Magyarországot érintő tragédiák jobboldali kormányok idején következtek be. Véletlen műve? Valószínűleg. Nem lehetünk annyira elvakultak vagy fanatikusok, hogy azt állítsuk, valamiféle felsőbb hatalom akarata érvényesült. S akkor még nem említettük az Amerikai Egyesült Államokban 2008 végén kirobbant gazdasági válságot, amely 2009 után éreztette igazán hatását.
Van ezeknek a történeteknek egy pozitív hozadéka is: egyik tragédia sem a balliberális kormányok idején történt, mert akkor az ország még nagyobb gondba és válságba került volna. Mint ahogy most is hálásak lehetünk az Úrnak, hogy a jelenlegi migránsválság idején nem a magyarokat a határon túliak ellen uszító, a globális világtőkét kiszolgáló és a magyar nemzeti érzést tűzzel-vassal irtó liberális és baloldali pártok uralkodnak.
Lehetett haragudni az egykori államelnökre, hogy 2006-ban nem lépett közbe, amikor az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulóján tartott békés tüntetőket a kormány – bel- és külföldi őrző-védő cégekkel és rendőrséggel – szétverette és megfélemlítette. Hogy nem oszlatta fel a parlamentet és nem indítványozta az előrehozott választásokat. A jogi út megvolt hozzá és akár a kellő támogatottság is. Visszagondolva ez talán mégis indokolt volt. Nem azért, mert az azt követő években a hatalmon levők gazdaságilag még inkább tönkretették és még nagyobb adósságba hajszolták Magyarországot, hanem azért, mert a kizsigerelt, becsapott emberek saját bőrükön érezték, mit jelent a balliberálisok által hazugságra és gyűlöletre épített társadalmában élni. S hogy ezáltal egymás után két alkalommal is bizalmat szavazzanak annak a jobboldalnak, amely a romokban heverő országot évek óta próbálja építeni és fejleszteni, remélhetőleg még jó sokáig. S hogy a jövőben is meglegyen a jobboldali pártok többsége, a balliberális oldal pedig tűnjön el. Azaz mégse. Maradjon meg eltörpülő kisebbségben a közös emlékezetben – mementóként. Emlékeztesse az ország lakosságát arra, hogy velük soha többet!
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!