Hirdetés

Választási sikerpropaganda és a számok

Rédai Attila

2016. július 12., 22:152016. július 12., 22:15

Sikerpropagandában nincs híján a romániai magyar politikum a helyhatósági választások kiértékelése kapcsán. Az RMDSZ országszerte megőrizte az emberek támogatását – ezzel summázott Kelemen Hunor szövetségi elnök egy nappal a szavazás után. A kiértékelő sajtótájékoztatóról kiküldött sajtóközleményben a következő idézetet emelték ki a sajtósok főnöküktől: „az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és a választók között”.

Nem okozott csalódást a sikerpropaganda másik nagy művelője, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök sem. Ő úgy értékelt, a megyei tanácsban ugyanolyan súllyal lesz jelen az RMDSZ, mint eddig – nem véve tudomást arról a tényről, hogy a most felállt testületben az RMDSZ-nek eggyel kevesebb, a román pártoknak viszont kettővel több képviselője lesz.

Ugyancsak a pohár teli felét látja a Magyar Polgári Párt is, amelynek elnöke, Biró Zsolt úgy értékelt, hogy pártja megduplázta a polgármesterei számát. A pártelnök arról beszél, hogy alakulata növelte súlyát, a második politikai erő lett az RMDSZ után, s úgy erősödtek, hogy közben nem osztották meg a magyar közösséget.

Egyedül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetősége maradt valamennyire a realitások talaján, s próbált szembenézni a számokkal. Miután ezt megtették, a néppártosok is a pozitívumokat kezdték ecsetelni.

Márpedig ha pusztán a számokat nézzük, s összehasonlítjuk a 2012-es adatokkal, akkor sok örömre nincs ok. Sőt.

Ha egyenként elemezzük a pártok teljesítményét, a „megduplázott” polgármesterszám ellenére a legnagyobb vesztese a 2016-os megmérettetésnek a Magyar Polgári Párt. Úgy tűnik, a választóknak nem jött be, hogy az „őszödi botrányba” keveredett Biró Zsolt vezetése alatt a szervezet gyakorlatilag az RMDSZ kistestvére lett. Négy évvel ezelőtt az MPP a polgármesterjelöltekre leadott szavazatok számában még magasan verte a néppártot: ötvenezren szavaztak valamilyen polgári jelöltre, s csak 31 ezren néppártosokra. Idén az MPP-s polgármesterjelöltekre mindössze 19 335 szavazat érkezett: több mint 30 500-as csökkenés! Helyi tanácsosjelölti listáira 2012-ben 46 071 szavazatot kapott az MPP, idén 18 993-at. A megyei tanácsosjelölteknél is több mint 30 ezer szavazatot veszítettek a polgáriak: 36 671 voks helyett mindössze 16 824-et szereztek meg. Mint látni fogjuk, az MPP által elvesztett szavazatok nem vándoroltak át máshová, egyszerűen eltűntek: a verseny hiánya inkább távolmaradásra késztette az embereket.

Jelentős, bár nem ilyen mértékű a néppárti szavazatcsökkenés is. 2012-ben még 30 885-en választottak néppártos polgármesterjelöltet, idén már csak 21 171-en. Az EMNP helyi tanácsosi listáira idén 35 019 voks érkezett (2012-ben még 44 834), a megyei listákra pedig 38 215 (44 276).

Számszerűen a legtöbb szavazat azonban természetesen az RMDSZ-től esett el: négy éve még 421 794-en pecsételtek RMDSZ-es polgármesterjelöltre, míg idén csak 315 236-on: 107 ezerrel kevesebben. A helyi listáknál 67 ezres, a megyeieknél pedig több mint 80 ezres az RMDSZ-tábor fogyása.

Persze érvelhetnek a politikusok azzal, hogy ez az abszolút számokban mért csökkenés, bár ijesztő, mégsem olyan súlyos, mert országos viszonylatban csökken a szavazási kedv. S ez részben igaz is: négy éve még 9-10 millió szavazatot, idén azonban már csak 8,2-8,5 millió szavazatot kellett megszámolni. Aggasztó azonban, hogy a kevesebb szavazatszámból kisebb arányban részesülnek a magyar pártok, mint 2012-ben. A polgármester-választásokon négy éve még 3,9 százalékot szerzett az RMDSZ, idén 3,69-et. A helyi tanácsosi listák esetében ugyan javított az RMDSZ (4,3 százalék helyett 4,66-ra), a megyei listáknál viszont már újra csökkenést látunk (5,07-ről 4,98-ra). Az MPP szavazótáborának drasztikus csökkenése a százalékos adatokon is látszik: 0,46 százalékról 0,22 százalékra csökkent a polgármesterjelöltek, 0,43-ról 0,22-re a helyi-, 0,37-ről 0,2-re a megyei tanácsosjelöltekre leadott szavazatok aránya. A néppárt ebből a szempontból nagyjából megtartotta támogatottságát: 0,28-ról 0,24-re csökkent a polgármesterjelöltjeire, 0,42-ről 0,41-re a helyi tanácsosjelöltjeire leadott voksok aránya, míg a megyei listák esetében 0,45-ről 0,46 százalékra növelte támogatottságát.

Összességében elmondható: a romániai magyar pártok sokkal rosszabbul teljesítettek, mint négy éve. Ha a közelgő parlamenti választások szempontjából legrelevánsabbnak tekintett megyei listás eredményeket nézzük, akkor a három pártra 106 ezerrel kevesebb szavazat érkezett: 572 811 helyett mindössze 466 862. A 2012-es 5,89 százalékos szavazatarány 5,64 százalékra csökkent.

Rezeg a léc hát, s nem is kicsit. Sikerpropagandára így okot nem látok: ha cél még a magyar parlamenti képviselet, keményen meg kell dolgozni érte. S nem hinném, hogy azzal növelni lehet a szavazópolgároknak a politikumba vetett bizalmát, ha továbbra is a szemükbe hazudunk. Több munka, kevesebb hencegés: ez kell legyen mindannyiunk érdeke.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés