Tanulni Lombardiától

Már be sem kell kapcsolni a tévét, és az internetre sem kell rácsatlakozni, közvetlen környezetében találkozik tragédiákkal az ember. Ugyanabban a családban nagyszülő, unokatestvér, nagybáty (utóbbi 57 éves református lelkipásztor) szinte egyszerre esik a koronavírus áldozatául, egy negyedik családtag kórházban fekszik. Egészséges életvitelű, a zsír- és E-mentes táplálkozásra évek óta kényes, előbetegséggel nem rendelkező 38 éves nőt pár nap alatt ledönt a fertőzés, a kórházban rögtön íntenzívre kerül, jelenleg kómában. Valamennyiükben közös, hogy nem voltak beoltva.
Az egészségügyi katasztrófává súlyosbodott járványhelyzet miatt Romániát immár második Lombardiaként emlegetik: akárcsak az észak-itáliai régióban a pandémia tavalyi első hullámában, úgy most nálunk teltek meg a kórházak és az intenzív osztályok fertőzöttekkel, emiatt az orvosoknak választaniuk kell, mely páciensek kapnak oxigénellátást. Itália tanult a tragédiából, az ország lakosságának átoltottsága a napokban elérte a 80 százalékot, létrejött a közösségi immunitás, ennek köszönhetően egyetlen tartományban sincsenek már érvényben korlátozások. Lombardia a héten 5000 adag, a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló antitestet adományozott annak a Romániának, ahol az átoltottság épphogy túllépte a 30 százalékot, viszont a fertőzéssel összefüggésbe hozható elhalálozások napi száma a második legmagasabb a világon, Bulgária után. Bizonyos pontig érthető, hogy a romániai társadalom az elmúlt három évtizedben kiábrándult a többnyire saját pecsenyéjét sütögető politikai osztályból, és sokan nem adnak hitelt az oltakozásra, az óvintézkedések betartására buzdító hatóságok szavának. Amiért a politikum, a kormányzat nagy mértékben önmagát okolhatja, miután a járvány előre beharangozott negyedik hullámának küszöbén jóváhagyta a több tízezres kolozsvári megabulit, majd az 5000 fős bukaresti pártkongresszus kedvéért meghamisította a napi statisztikákat. Mindezek mellett a többség jóformán meg sem lepődik a halálos áldozatokat követelő sokadik kórháztűzön, az elkerülhetetlennek tűnő szerencsétlenségek bekövetkezte jóformán kódolva van az évtizedek óta elhanyagolt egészségügyi rendszerbe. És az állampolgár akkor érzi igazán, hogy magára maradt, amikor az inkompetenciától és az ország súlyos problémái iránti közönytől sugárzó államelnök kinyilatkoztatja, hogy az állam kudarcot vallott. Nem számíthatunk arra, hogy az állam biztonságot szavatol számunkra.
De ha ez így is van, még mindig létezik az egyén felelőssége. Nincs rendjén, hogy a szülők túlnyomó többsége nemhogy gyermeke beoltását, de ártalmatlan tesztelését sem támogatja, sőt egyre többen lettek hívei az online oktatásnak. (Más kérdés, hogy csemetéjük gyengébb tanulmányi előmeneteléért ugyanezt a módszert kárhoztatják). Nem lenne szabad az olyan esetek nyomán rádöbbenni a leselkedő veszélyre, amikor a tüdeje 70-80 százalékos károsodása miatt levegő után kapkodó, lélegeztetőgépre kötött beteg kétségbeesetten könyörög a védőoltásért az orvosoknak. Oltáspártiak és -ellenesek egymásnak feszülése helyett sürgősen meg kellene találni a megoldást azoknak az immunizálásra, akik leginkább ki vannak téve a fertőzés veszélyének, és akikre a legnagyobb fenyegetettséget jelenti a kór.
Sokkal jobban járunk, ha az orvosoknak, akadémikusoknak hiszünk, mint a saját szemünknek az intenzíven...