Stresszmentes iskolakezdés?

Stresszmentes iskolakezdést kellene egymásnak kívánnunk szeptember közepe táján, de tudjuk, ilyen aligha létezik. Még a szakemberek szerint sem. Hiszen az iskolakezdéssel megváltozik munkarendünk, a több hónapos nyári vakáció és szabadság után a feje tetejére áll az időbeosztásunk.

Stresszesek az iskolaigazgatók és intézményvezetők, mert az utóbbi évek tapasztalatai alapján nem egy esetben az iskolákat nem tudják idejében felújítani, a megfelelő előkészületeket befejezni. Idén például állítólag nyolcszáz tanintézet várja felkészületlenül a lurkókat. Stresszes sok tanár is, hogy milyen osztályokat kap, milyen új adminisztrációs munkát sóznak a nyakába, amelyet persze nem fizetnek, vagy éppen a soros tanügyminiszter hányadik újítását vezeti be – természetesen tanév közben.

Stresszesek a szülők is. Fel kell készíteni ugyanis a gyermekeket arra, hogy napokkal szeptember 15-e előtt időben ágyban legyenek, és a korai kelés ne érje majd sokként őket. A felkészítés pedig nem egyszerű: órákig kell magyarázni, miért nem lehet, ahogy eddig, este 10-11-kor a tévé, a táblagép, a számítógép előtt ücsörögni, és miért előnyös már 9 körül ágyba bújni, holott még vakáció van.

Stresszes a szülőknek azért is, mert időben kell beszerezni a szükséges felszereléseket: hátitáskát (lányoknak lehetőleg rózsaszínű barbist, fiúknak pókemberest vagy ronaldóst, kicsiknek minyonost), vonalas-kockás-sima, ötven-száz-kétszázlapos füzeteket, tolltartót, színes és grafitceruzákat, tollat, golyóstollat, gyurmát, festéket, mókusszőr ecsetet, rajztömböt, különböző színű és mintájú füzet- és könyvborítót, címkéket, vonalzó- és körzőkészletet, tornacipőt, melegítőt, fehér zoknit, fekete nadrágot és cipőt, ha a gyermek már kinőtte. És a speciális dolgokat, amit a tanító nénik és tanárok időben megüzennek drótpostán, SMS-ben, Facebookon vagy Yahoo!-csoporton keresztül. A munkafüzeteket és könyveket nem említem, mert azokat tanévkezdés után kell megvásárolni – mindezt természetesen az ingyenes oktatás jegyében. És akkor nem beszéltünk osztálypénzről, az iskolai megajánlásról, hogy a különórákat – mint a balett, úszás, néptánc, foci, sakk-kör és ki tudja, még mi minden –, ne is említsem. Így hát ember legyen a talpán, aki mindezt számon tartja, és persze ki is fizeti. Ahol nem egy diákot kell iskolába küldeni, hanem kettőt-hármat vagy annál is többet, ott jó előre kell gondolkodni, esetleg a nyári kiruccanást rövidebbre tervezni.

És stresszesek lehetnek a lelkiismeretes diákok is. A végzősök, akik nem tudják, milyen érettségi tételekre számítsanak, és hány kamera követi majd végig az írásbeli kínlódásukat. A nyolcadikosok, akik választás előtt állnak: humán- vagy reálosztályba felvételizzenek, esetleg szakiskolába iratkozzanak? Az ötödikesek, akik búcsút intettek eleminek, tanító néninek, és izgulva gondolnak arra, milyen lesz a tanárokkal való találkozás. És mit mondjunk azokról a kicsikről, akik először lépik át az iskola küszöbét? Akiket nyáron folyamatosan ilyen kérdésekkel bombáztak: Jaj, nem sajnálod, hogy vége van már az ovinak? Jaj, beszereztetek már mindent? Jaj, kezdődik az iskola, nagyon várod már?

A stresszhelyzetek ellenére az iskola mégis szép. Mert egyesek tanítani, mások tanulni mennek oda – jobb esetben. A tanítás és tanulás ugyanis nemes feladat, azt a tudást pedig, amit az évek során felhalmozunk, senki sem veheti el tőlünk.