Hirdetés

Stresszmentes iskolakezdés?

Botházi Mária

2015. szeptember 11., 19:082015. szeptember 11., 19:08


Stresszmentes iskolakezdést kellene egymásnak kívánnunk szeptember közepe táján, de tudjuk, ilyen aligha létezik. Még a szakemberek szerint sem. Hiszen az iskolakezdéssel megváltozik munkarendünk, a több hónapos nyári vakáció és szabadság után a feje tetejére áll az időbeosztásunk.

Stresszesek az iskolaigazgatók és intézményvezetők, mert az utóbbi évek tapasztalatai alapján nem egy esetben az iskolákat nem tudják idejében felújítani, a megfelelő előkészületeket befejezni. Idén például állítólag nyolcszáz tanintézet várja felkészületlenül a lurkókat. Stresszes sok tanár is, hogy milyen osztályokat kap, milyen új adminisztrációs munkát sóznak a nyakába, amelyet persze nem fizetnek, vagy éppen a soros tanügyminiszter hányadik újítását vezeti be – természetesen tanév közben.

Stresszesek a szülők is. Fel kell készíteni ugyanis a gyermekeket arra, hogy napokkal szeptember 15-e előtt időben ágyban legyenek, és a korai kelés ne érje majd sokként őket. A felkészítés pedig nem egyszerű: órákig kell magyarázni, miért nem lehet, ahogy eddig, este 10-11-kor a tévé, a táblagép, a számítógép előtt ücsörögni, és miért előnyös már 9 körül ágyba bújni, holott még vakáció van.

Stresszes a szülőknek azért is, mert időben kell beszerezni a szükséges felszereléseket: hátitáskát (lányoknak lehetőleg rózsaszínű barbist, fiúknak pókemberest vagy ronaldóst, kicsiknek minyonost), vonalas-kockás-sima, ötven-száz-kétszázlapos füzeteket, tolltartót, színes és grafitceruzákat, tollat, golyóstollat, gyurmát, festéket, mókusszőr ecsetet, rajztömböt, különböző színű és mintájú füzet- és könyvborítót, címkéket, vonalzó- és körzőkészletet, tornacipőt, melegítőt, fehér zoknit, fekete nadrágot és cipőt, ha a gyermek már kinőtte. És a speciális dolgokat, amit a tanító nénik és tanárok időben megüzennek drótpostán, SMS-ben, Facebookon vagy Yahoo!-csoporton keresztül. A munkafüzeteket és könyveket nem említem, mert azokat tanévkezdés után kell megvásárolni – mindezt természetesen az ingyenes oktatás jegyében. És akkor nem beszéltünk osztálypénzről, az iskolai megajánlásról, hogy a különórákat – mint a balett, úszás, néptánc, foci, sakk-kör és ki tudja, még mi minden –, ne is említsem. Így hát ember legyen a talpán, aki mindezt számon tartja, és persze ki is fizeti. Ahol nem egy diákot kell iskolába küldeni, hanem kettőt-hármat vagy annál is többet, ott jó előre kell gondolkodni, esetleg a nyári kiruccanást rövidebbre tervezni.

És stresszesek lehetnek a lelkiismeretes diákok is. A végzősök, akik nem tudják, milyen érettségi tételekre számítsanak, és hány kamera követi majd végig az írásbeli kínlódásukat. A nyolcadikosok, akik választás előtt állnak: humán- vagy reálosztályba felvételizzenek, esetleg szakiskolába iratkozzanak? Az ötödikesek, akik búcsút intettek eleminek, tanító néninek, és izgulva gondolnak arra, milyen lesz a tanárokkal való találkozás. És mit mondjunk azokról a kicsikről, akik először lépik át az iskola küszöbét? Akiket nyáron folyamatosan ilyen kérdésekkel bombáztak: Jaj, nem sajnálod, hogy vége van már az ovinak? Jaj, beszereztetek már mindent? Jaj, kezdődik az iskola, nagyon várod már?

A stresszhelyzetek ellenére az iskola mégis szép. Mert egyesek tanítani, mások tanulni mennek oda – jobb esetben. A tanítás és tanulás ugyanis nemes feladat, azt a tudást pedig, amit az évek során felhalmozunk, senki sem veheti el tőlünk.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés