Strahl Zoltán, a hétköznapok hőse

Vannak sztárpolitikusaink, közíróink, ismert és népszerű közéleti szereplőink mindkét oldalon. Nevükre százak, ezrek vagy akár tízezrek mozdulnak meg. És ez jól is van így. Minden állampolgár egyéni felelőssége, hogy a gyalázkodó Dopemant tekinti példaképének vagy a Krisztus-szavú Papp Lajos professzort, Gyurcsányt vagy Orbánt, Károlyi Mihályt vagy Horthy Miklóst.

Másrészt vannak a nemzetnek olyan elkötelezett, felkészült, cselekedni akaró és tudó tagjai, akik nem törekednek reflektorfényre, de akik konok kitartással teszik a dolgukat a maguk helyén: megkeresik az értelmes nemzetépítő feladatokat. Isten ments, hogy egyik kategóriát a másik ellenében játsszam ki, hiszen nagy szükség van mindkét típusú nemzetszolgálatra.

Strahl Zoltán az utóbbiak közé tartozott. Bár, ha politikai pályára lép, ott is megállta volna a helyét az első vonalban.

A kétezres évek legelején ismerkedtünk meg egy világhálós vitaoldalon. Saját néven jelentkezett be, nyílt sisakkal harcolt, vaslogikával, érvekkel, tényekkel, a nemzeti értékek és érdekek jegyében. Nem sok idő kellett hozzá, hogy személyesen is találkozzunk és életre szóló barátságot kössünk.

Közvetlen közelről volt alkalmam figyelni, hogy egész élete a magyarság szolgálatáról szólt. Előbb a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökeként szervezte a lehető legnagyobb odaadással a Magyar Szigetet, majd elnökségi társaival megalakították saját szervezetüket: az Egyesült Magyar Ifjúság szövetségesével, az Erdélyi Magyar Ifjakkal közösen a gyergyószéki EMI-tábort hívta életre. E tábor mindmáig a legfontosabb ifjúsági nemzeti rendezvény Erdélyben, ahol nem a pártokráciáról szólnak az előadások, hanem a nemzeti létérdekekről. Az EMI megannyi nemzeti kezdeményezés (Wass Albert felolvasó-maraton, Trianon filmvetítés-sorozat, könyvgyűjtés Kárpátalja számára stb.) mellett a gyergyóihoz hasonló tábort szervezett Kenderesen, Kaposváron, valamint a Délvidék különböző helyszínein Adától Zentagunarason át Magyarkanizsáig, míg a szerb hatóságok lehetetlenné tették tevékenységüket.

Strahl Zoltán a legeslegjobbak egyike volt. Megfontolt, bölcs, szakmailag felkészült. Ritka éleslátással bírt, de ugyanakkor bátor is volt, egyenes, következetes. Végtelen jóság és jókedv sugárzott belőle, egyfajta realista optimizmus. Szerény is volt, talán túlságosan az. Úgy vélem, szerénysége miatt nem közölte a formális médiában politológiai elemzésnek is beillő, zárt körben vagy nyilvános vitafórumokon megfogalmazott eszmefuttatásait.

S mindezt nemcsak most mondják el róla többtucatnyian vagy tán több százan, amikor méltósággal, sőt, derűvel viselt súlyos betegség után itt hagyott bennünket ebben az árnyékvilágban, hanem már életében így tekintettek rá ismerősei és barátai.

A határozott értékelvek olykor merevvé teszik sokak gondolkodását. Strahl Zoltán világnézetében megvoltak a rögzített értékcsomók, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy nyitott legyen az új gondolatokra, hogy hagyja magát meggyőzni a józan érvek által. Ő azt a világlátást, azt az életfilozófiát képviselte, amit az irodalomban Wass Albert jelenített meg a legmarkánsabban, s amit a nagy író szavaival egy sorban így lehet megfogalmazni: töretlen hittel ember és magyar.

E gondolkodásmód dogmamentes és nem viseli el a pártszemellenzőt. Nem az a kérdés, hogy melyik eszmei irányzat mit mond egy adott helyzetben, nem az a fontos, hogy az ember jó konzervatívnak tűnjön környezete szemében, az meg végképp mellékes, hogy melyik párt mit hirdet, hanem az a lényeg, hogy mi szolgálja a nemzet ügyét. Ő is azt vallotta Széchenyi Istvánnal, Gömbös Gyulával vagy épp a hajdani miniszterelnök konok bírálójával, Szabó Dezsővel közösen, amit ez utóbbi így fogalmazott meg: „csak maga iránt vannak kötelességei s minden történelmi helyzetben olyan iránnyal, ideológiával, olyan véleményagyarral küzdhet” a nemzetek versenyében, „amely abban a történelmi helyzetben a legkönnyebben, a legbiztosabban juttatja a legtartósabb győzelemhez.”

Emléke kötelez. Akik ismerték, szerették, netán együtt harcoltak vele, példaként tekintettek rá eddig is. És ez a jövőben sem lesz másként. Mély hite, jellemessége, nemzeti elkötelezettsége, mindenkori cselekvőkészsége, fáradhatatlan ügyszolgálata egyszerre erkölcsi mérce és motivációs erőforrás.

Nem közhelyes fordulat, hanem szikár tény: velünk marad. Örökre.