
2015. április 10., 21:512015. április 10., 21:51
Úgy tűnik, szinte lehetetlen megszabadulnunk a rendszerhibáktól, illetve következményeitől. Életünk fontos tevékenységeit befolyásolják már-már gravitációs módon olyan szabályozások, korlátozások, amelyek révén működik a mutatvány egyik része, a másik fele viszont szinte kódoltan nehézkessé válik, s alkalmanként nagyobb károkat okoz, mint az esetenként eredendően jó szándékkal cikkelyekbe szedett szabályozás.
A Germanwings tragédiája egy sereg olyan elemre hívta fel a figyelmet, amelyek – miközben a repülés biztonságát szolgálják – sok szempontból egyenesen felhívást jelentenek egy-egy halálos keringőre. A betegjogok mindenek felettisége legutóbb másfél száz ember halálát okozta, mint ahogy a pilótafülkezár is, amely az ikertornyok óta írt felül minden korábbi szabályt.
Hasonló, összehasonlíthatatlanul kisebb károkat okozó rendszerhibaként érdemes tekintenünk az adócsalókat üldöző hazai törvény túlkapásaira is, amelyet lobogtatva a néhány lejes hiány vagy plusz is elegendő jogi alapot kínált a törvény betűjétől annak szellemét nem látó ellenőröknek. A helyes intézkedés persze nema gyerek kiöntése lenne afürdővízzel, hanem ésszerű értékhatár megállapítása, amely életszerűen képezi le a tévedés és rosszhiszeműség közötti különbséget.
Mi más lenne, mint rendszerhiba az is, hogy éveken át olyan jövedelemhez juthatnak olyan, pártok front- vagy éppen második vonalában dolgozó emberek, akik tevékenységének megfelelő honorálását nem teszi lehetővé a hivatalos bértáblázat. Az értékesnek tartott embereknek különböző intézmények vezető tanácsában, a közmédia agyaghadseregeinek nehezen átlátható soraiban való parkolása a romániai politikai mindennapok bevett gyakorlata. Megfűszerezve azzal az álságos plusz jótéteménnyel, miszerint a foglalt, mégis üresen tátongó helyet betöltendő újabb ember jut időlegesen nagyobb falat kenyérhez. Abban a mindenki által ismert, de ki nem mondott tudatban, hogy senki nem tudja, meddig érvényes az áldásos állapot. A klientúraépítés eme közvetett és közvetlen formája viszont fontos intézmények hitelét rombolja, tart emberi és szakmai gúzsban jobb sorsra érdemes kollégákat. „Rendszerhiba” kettő is felütötte ebben az esetben a fejét: az emberi tényező, valamint a bűnüldözési konjunktúra.
A rendszerhibák persze többnyire korrigálhatók, főleg ha gyorsan lépnek az arra illetékesek. A hozzáférés a pilótafülkéhez vagy az adócsalás fogalmának ésszerűsítése jó célt szolgál, mindannyiunk hasznátcélozza. A másikról pedig amúgy is úgy gondolkoznak az érintettek: amit muszáj, bevallunk. A többit amúgy sem érti senki.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!