Hirdetés
Makkay József

Makkay József

Pünkösd hozománya

2018. május 17., 18:392018. május 17., 18:39

Sok lelkipásztor elismeri, hogy pünkösdről nehéz érthető módon úgy beszélni az embereknek, hogy azt a többi nagy egyházi ünnephez hasonlóan „kézzelfogható” üzenetként megértsék. Igaz ugyan, hogy pünkösd karácsony és húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, de míg karácsonykor a jászolban születő Megváltó és húsvétkor a megfeszített, majd harmadnapra feltámadott Jézus könnyebb befogadásra talál az emberi elme számára, addig a Szentlélek eljövetelének és kiárasztásának bibliai története igazi hitbéli kérdéssé válik a jelenséget valamiféle logika mentén boncolgatni akaró ember számára. Persze, nem csak a mai ember ilyen kétkedő. Tamás apostol esete a legkézenfekvőbb példa az emberi gyarlóság megtestesítésére, aki hiába élt hosszú ideig Jézus társaságában, a Megváltó feltámadását csak úgy volt képes feldolgozni, ha kezét Jézus sebhelyéhez érinthette. A hitetlenkedő Tamástól vajon mekkora távolságra áll a mai ember hite, aki vélt és valós tudását arra próbálja felhasználni, hogy különböző logikai bukfencekkel magyarázzon meg hitbéli kérdéseket, és ami e szűrön nem megy át, azt könnyen ejti. A mai ember számára az is nehezen képzelhető el, hogy a kitöltetett Szentlélek hatására az apostolok a Jeruzsálembe érkező soknyelvű tömeghez úgy tudtak szólani, hogy mindenki a saját nyelvén értette meg az üzenetet. Mi volt ez, ha nem isteni csoda?

Kétezer év távlatából nekünk mégis könnyebb a dolgunk, mert a Szentírás számos arcát megmutatta az istenfélő ember számára. Immár egyértelművé vált, hogy pünkösd három fontos eseményt jelent: a Szentlélek eljövetelét, az egyház alapítását, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetét. Ennek lényegét Ferenc pápa így fogalmazta meg: „a Szentlélek az, aki mozgatja az egyházat, ő az, aki dolgozik az egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat, és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról. A Szentlélek az, aki Isten dicséretére indít bennünket, és imádságra ösztönöz: ő imádkozik bennünk!”

Pünkösd üzenete ilyen formán aktuálisabb, mint valaha, hiszen a kereszténységet érő folyamatos támadásoknak és megpróbáltatásoknak vissza kell vezetniük bennünket az őskereszténység törekvéseihez, a hitbéli megtisztuláshoz, a történelmi egyházak újbóli megerősödéséhez. E nélkül ugyanis sem a Kárpát-medencének, sem Európának nem lehet tartós jövője. Ehhez a törekvéshez kívánok minden kedves olvasónknak áldott pünkösdi ünnepet!

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés