Országrombolók, ha mindent beleadnak

máshonnan kell elvonjanak forrást, esetleg kölcsönt kénytelenek felvenni e célra. Mindeközben nyakunkon a több mint másfél éve mindannyiunk életét megkeserítő, az egészségin túlmenően sokak életét egzisztenciális szempontból is veszélybe sodró világjárvány újabb hulláma az ezzel járó megannyi bizonytalansággal.
Mondani sem kell, igazán remek időzítést találtak a kormányválság kirobbantására, a koalíció küszöbön álló felrúgására a mintegy kilenc hónapja együtt kormányzó jobbközép román pártok. Ép ésszel felfoghatatlan, hogyan fajulhatott kibékíthetetlen ellentétté a liberális miniszterelnök és az önmagát progresszívnek mondó USR-PLUS hosszú ideje hamu alatt parázsként izzó konfliktusa éppen most, amikor az országnak politikai stabilitásra, hatékony kormányzásra lenne szüksége, amely megoldást kínál az emberek sűrűsödő gondjaira. Noha nagyon sokan már a megalakulásakor nem jósoltak hosszú életet a tavaly decemberi választások nyomán létrejött hárompárti koalíciónak, politikatudományi kurzusokon lehetne tanítani a bukaresti példa alapján, milyen hibákat nem szabad elkövetni egy koalíciós kormányzásban. Az egyre inkább izomból, semmint ésszel politizáló Florin Cîțu a PNL elnöki székének megszerzése érdekében a totális konfrontációt választotta a Barna–Cioloș-tan-dem irányította USR-PLUS-szal, és mondvacsinált indokokra hivatkozva menesztette a pártszövetség által delegált igazságügy-minisztert.

A miniszterelnök tudatosan, szándékosan kiprovokálta a krízist, erre pedig Barnaéknak nem lehetett más válaszuk, mint a kormányból való visszavonulás, azáltal viszont óriási hibát követtek el, hogy – még ha konjunkturális indokokkal ugyan, de – lepaktáltak a szélsőségesen nacionalista, idegengyűlölő AUR-ral a bizalmatlansági indítvány sikere érdekében. (Ennyit a magyar kormányt folyamatosan a jogállamiság ellenségeként feltüntető „mintademokrata” Cioloș finnyásságáról). De az erkölcstelen lepaktálások, váratlan taktikázások itt még nem érnek véget: Cîțu az ősellenségnek, a „vörös pestis” PSD-nek köszönhetően jut időhöz és támogatáshoz, miközben a PNL elnöke egyengeti a saját pártja irányította kormány megbuktatását célzó indítvány előmenetelét a parlamentben. A gyors reakciókészségnek híján lévő államelnök eközben „elemzi” a helyzetet, és stabilitást vizionál…
Az emberek már nem is az ország fejlődését, saját jólétük előmozdítását remélték a politikai osztálytól, csupán egyszerűen abban bíztak, hogy a politikusok – legyenek kormányon vagy ellenzékben – értük is cselekszenek. Hát most ezzel az illúzióval is le kellett számolniuk.