Makkay József
2021. december 31., 10:312021. december 31., 10:31
Az árdrágulások spiráljában vergődő országban – ahol pár hónapja ad hoc módon úgymond liberalizálták a gáz és a villanyáram háztartási „forgalmazását” – a kispénzű emberek nem búcsúztatják nagy lelkesedéssel az óesztendőt, és gondterhelten üdvözlik a sok bizonytalanságot hozó újévet.
ami a szegényeket még szegényebbé teszi, a középosztályt minden eddiginél jobban visszahúzza, és csak egy igen szűk rétegnek kedvez, amely a koronavírus-járvány eddigi gazdasági pusztításait is sikerrel tudta hasznára fordítani.
E zavaros gazdasági helyzetben Románia változatlanul az egyik legkiszolgáltatottabb állam az Európai Unióban, amelynek 27 tagországa közül mindenféle gazdasági mutató szerint vagy az utolsó előtti, vagy az utolsó helyen szerepel, vállvetve Bulgáriával. Nem véletlen, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságot is honi tájainkon szenvedtük meg legjobban az unióból a két számjegyűre kerekedett gazdasági visszaesés miatt.
Hosszú éveknek, illetve legalább egymillió román állampolgár külföldre telepedésének kellett bekövetkeznie, amíg bő tíz év alatt valamennyire helyreállt a gazdaság, amit ezúttal a vírusjárvány pusztító hatása akasztott meg újra. Egy dolog az, amit a nagy gazdasági növekedésről regélő hivatalos statisztikák mutatnak, és más az, amit naponta megtapasztal a fizetésből élők több milliós tábora, illetve azok a kis- és középvállalkozók, akik kétségbeesetten próbálják menteni a menthetőt. Egy olyan piacon, amelyet már évekkel korábban padlóra küldött az „egységes uniós piacról” beáramló olcsó áru, és amelyet tetőz az egyre súlyosabb munkaerőhiány. Mindezt összeadva
Ha szétnézünk tőlünk nyugatabbra, akkor nyilván azt is látjuk, hogy az elszabaduló infláció nem romániai sajátosság, sőt, Nyugat-Európában is komoly gondokat okoz a villanyáram és a földgáz árának emelkedése. Az összehasonlítás azonban sántít, mert az a fajta romániai mélyszegénység, amelyben a nyugdíjasok milliói 300 euró körüli havi járandóságból tengetik mindennapjaikat nyugati élelmiszerárak mellett, az unió legtöbb országában ismeretlen. És akkor még nem említettük a minimálbéren élők vagy a pár száz lejjel többet keresők hatalmas táborát. Nekik az egyre kevesebbet érő fizetésükből kell törleszteniük a januártól még jobban elszabaduló energiaárakat tartalmazó számlákat. Ami akkor is elképesztően magas lesz, ha az állami büdzséből a számlák bizonyos százalékát fedezik. De ezzel együtt
Az új év sok jót tehát nem kínál. De ugyanezt elmondhattuk az elmúlt harminc esztendő valamennyi óévbúcsúztatóján is. A Balkánnak eme szegletében sajnos megállt az idő gazdasági szinten. Kisebbségi jogaink szempontjából pedig már bő száz éve, Trianon óta áll. Az emberek pedig politikusi ígéretekből szövögetik szakadozó reményeiket. Kérdés, hogy meddig.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!