Nem a választó a hibás, ha csalódik

Az emberek többsége nehezen engedi el a múltat. Legyen szó gyerekkori emlékről, évekkel korábban történt élményről, közeli hozzátartozóról, egykori kedvesről. Valamennyit mélyen elraktározzuk emlékezetünkben. Aztán mindenkinek a természete válogatja, mennyire képes túllépni ezeken. Természetesen olyankor a legnehezebb a belenyugvás, ha ezt a lassú folyamatot külső tényezők akadályozzák, időről időre megbolygatva a múltat.

Mivel a választójog gyakorlása hozzátartozik az ember életéhez, a múlttal való szembesülés időnként a választópolgárt sem kerülheti el. Gyakran megesik, hogy a politika iránt érdeklődő közéleti ember utólag megbánja, hogy adott pártra, jelöltre adta a voksát, mert csalódni kénytelen azok teljesítményében. Ez legtöbbször azért szokott előfordulni, mert éles az ellentét az ígéretek és megvalósítások között. Ilyenkor persze sokan verik a fejüket a falba elismerve, hogy tévedtek, nem jó döntést hoztak, aztán legközelebb igyekeznek körültekintőbben eljárni.

Fontos azonban, hogy döntést kizárólag a rendelkezésre álló ismeretek birtokában lehet hozni. Amit nem tudunk, annak alapján sosem fogunk sem helyesen, sem helytelenül dönteni. Mindennek azért sem árt szentelni néhány szót a választások közeledtével, mert az RMDSZ vezető politikusai időnként hajlamosak odadörgölni az erdélyi magyar választópolgár orra alá a múltban leadott szavazatát. Mondani sem kell, csakis akkor, ha nem a szövetségre, illetve nem a szövetség által adott útmutatás alapján történt a pecsételés. Legtöbbször az államfőválasztás elmúlt tizenöt éves távlatából bukik elő a fejmosásszerű bezzegelés, miszerint az RMDSZ ugye megmondta, hogy Adrian Năstaséra, Mircea Geoanára és Victor Pontára kell voksolni. Ehelyett az önjáró, szófogadatlan magyar választók Traian Băsescut, majd Klaus Johannist támogatták. És lám, utólag túlnyomó többségük meg is bánta az egykori hajóskapitánynak és a szász politikusnak megszavazott bizalmat, merthogy mindkettőben csalódni kellett.

Ami igaz is. Csakhogy ezzel a politikai tapasztalattal ma már nincs mit kezdeni, mégpedig olyan értelemben, hogy a leadott szavazatot nem lehet visszavonni. Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk visszaforgatni az idő kerekét, nem tudjuk visszapergetni tíz-tizenöt évvel azokat az információkat, amelyekkel ma rendelkezünk. Ennek megfelelően nem ismerhettük Băsescu besúgói múltját, nem tudhattuk, hogy puszta politikai haszonszerzésből szólítja meg a magyar közösséget. Mint ahogy azzal sem lehettünk teljesen tisztában, hogy Johannis megtagadja kisebbségi önazonosságát, és teljesen közömbös lesz a magyar közösség részéről megfogalmazódó igényekre. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy az államfőválasztás második fordulójában velük szemben álló jelölt sem jelenthetett megoldást a magyarok számára, így utólag ez is beigazolódott.

Bármennyit is rugóznak tehát rajta egyesek, teljesen megalapozatlan és hiábavaló ciklusok elteltével számon kérni a választón a szavazási opcióját. Nem a szavazópolgár hibája ugyanis, ha később csalódni kényszerül politikai „választottjában”.