Nem a munkaerőimport a megoldás

2022. január 31., 07:592022. január 31., 07:59

2022. január 31., 08:182022. január 31., 08:18

A koronavírus-járvány legnehezebb két esztendejét követő lassú gazdasági talpraállás ismét időszerűvé tette a krónikus romániai munkaerőhiány körül fellángoló vitákat. Sok vállalkozó a külföldről importált nagyszámú munkavállalóban látja a megoldás kulcsát. A hazai munkát keresők ugyanakkor azt állítják, hogy Romániában olyan alacsonyak a bérek, amelyek nem teszi vonzóvá az itteni munkahelykeresést, ezért külföldön próbálkoznak. A vállalkozói szövetségek százezer Európai Unión kívüli munkavállalási engedélyt kértek idénre a bukaresti kormánytól. A nagy számot többen túlzottnak tartják, hiszen tavaly „mindössze” 18 ezer unión kívüli állampolgárt alkalmaztak hivatalosan az országban. A százezres tömeggel való példálózásban benne van az is, hogy sok romániai cég meg akarja mutatni az itthoni alacsony fizetéseket elutasító munkavállalóknak, hogy „nélkületek is boldogulunk”, mert bőven lesz ázsiai munkás, aki éhbér körüli összegért is eljön Romániába dolgozni.

A gyergyóditrói eset bebizonyította, hogy a vállalkozók egy része által csodafegyvernek tartott távol-keleti munkásimport csak pillanatnyi megoldás,

hosszabb távon ugyanis nem jelent biztonságot a romániai cégek számára. A székelyföldi pékség – amelyik Srí Lankából hozott munkásokat arra hivatkozva, hogy a helyiek nem akarnak dolgozni – a körülötte kirobbant országos polémiával csak azt bizonyította, ami a közhiedelem szerint a hazai valóság: a munkáltatók jelentős része nem becsüli meg alkalmazottait, aprópénzért dolgoztatja őket, miközben a tulajdonosok nagy lábon élnek. Az igazság nyilván valahol középen van, a kialakult helyzet azonban jól mutatja, hogy a

dacból, a „megmutatom én” mentalitással sem munkaadó, sem munkavállaló nem tud győzni.

A demográfiai katasztrófa felé tartó Romániában – ahol tavaly 187 ezerrel kevesebben születtek, mint ahányan elhunytak – nehéz előre tervezni. Hatékony családpolitika hiányában a munkaerőpiacra évi rendszerességgel jóval kevesebb fiatal lép be, mint amire normális körülmények között szükség van. A nagyobb gond az, hogy ezeknek a fiataloknak a zöme is külföldön próbál szerencsét. Hajtja őket a korszellem, a divat. Legtöbben nem gondolják végig, hogy az itthoni környezettől, a családtól, a szülőföldtől való elszakadás mit jelent. Sokan házastársukat hagyják itthon a jobb élet reményében, és mire hosszú hónapok után hazatérnek, van ugyan pénz, de pokollá válik az együttélés, amit gyakran válás követ. Ha az előnyöket és hátrányokat a mérleg két serpenyőjébe teszik, el lehet gondolkodni azon, melyik a jobb megoldás: itthon, a szülőföldön keresni állást kisebb fizetésért a hosszabb távú szakmai fejlődés reményében, élvezve a családi háttért, vagy külföldre menni magasabb fizetésért, idegen környezetbe, ahol az ott-tartózkodás eleve sokkal többe kerül, mint idehaza.
Hasonló belső vizsgálatot tarthatnának a vállalkozók is, akik könnyűszerrel kötelezik el magukat az importmunkás mellett, holott ennek is sok hátránya van.

A munkavállaló szállítása, itt-tartózkodási költségeinek fedezése és a hivatalosan kifizetett munkabért összeadva a végösszeg kb. annyit tesz ki, mintha egy helyi alkalmazottnak biztosítanának tisztességes fizetést.

Több, Nyugat-Európába távozott mesteremberrel beszélgettem az elmúlt években. Többségük nem jószántából, hanem kényszerből ment ki építkezésekre dolgozni. Ahol legalább kétezer euró fizetést megkeresnek havonta, kemény munkával. Amikor rákérdeztem, mennyiért jönnének haza, a legtöbbnek az volt a válasza: ha itthon hivatalosan, munkakönyvvel legalább nettó ezer eurós bért kapnának, szívesen hazatérnének. A távol-keleti munkásoknak ígért 800–1000 eurós fizetések ellenére sok vállalkozó itthoni alkalmazottainak jóval kevesebbet fizet. Vagy azt teszi, hogy alkalmazáskor a munkaszerződésbe kisebb bért tüntet fel, a különbözetet pedig feketén, zsebből fizeti. Az elterjedt jelenség ellen, úgy tűnik, az állami intézmények sem tudnak vagy nem akarnak fellépni.
A román kormány egy darabig nem dőlt be a vállalkozói szövetségek követelőzéseinek, aztán a százezeres létszám elfogadásával mégis rábóllintott arra, hogy Románia korlátlan befogadóországgá váljon a kiszolgáltatott, és ezért olcsóbb távol-keleti munkaerő számára.

Az új helyzethez a hazai munkaadónak és munkavállalónak egyaránt alkalmazkodnia kell. Minél előbb, annál jobb! A masszív munkaerőimport nem csodafegyver, hanem a jövőben jelentkező újabb súlyos gondok forrása.