Migráció vagy európai jövő?

egyre több a csoportos nemi erőszak, és csak sejteni lehet, hány olyan eset történik, ahol a sértett fél nem tesz feljelentést, vagy ha beindul a nyomozás, az ügy nem éri el a sajtó ingerküszöbét. Közben vannak olyanok is, akik képesek az áldozatokat hibáztatni, és az elkövetőket mentegetni. Napnál világosabb tehát, hogy a jelenség nem új keletű és az is, hogy mi áll a háttérben. Hadd említsünk egyetlen példát: olyan hajmeresztő svéd kimutatásokról olvashatunk, amelyek szerint a svéd nők egyharmada (!) szenved el élete során nemi erőszakot vagy annak kísérletét. Az elkövetők szinte minden esetben bevándorlók, akik olyan kulturális közegből jönnek, ahol a nőt nem tartják egyenrangú félnek, egyenlő méltósággal rendelkező embertársnak, ahol egy miniszoknyás nő közpréda, és ahol egy nő megerőszakolása vélt joga a férfinak. Erről a hivatalos nyugat-európai sajtó nem beszél, épeszű ember azonban nem képzelheti, hogy azt a norma- és szokásrendszert, amelyben mindez megengedett, a beözönlők tömege le fogja vetkőzni Európában a meleg fogadtatás és az állami rábeszélés hatására.
Ma azt látjuk, hogy a védekezésképtelennek tűnő, de valójában tudatosan megbénított nyugati államok leginkább csak a békés meggyőzés eszközét vetik be.

miközben a rendőrök szocializációja is problematikus: ha a rendfenntartó állománynak egyik napról a másikra megengednék a határozott fellépést, akkor sem biztos, hogy tudnának vele élni. A bíróságok vérlázítóan enyhe ítéleteket hoznak, az elkövetőket gyakran felfüggesztett börtönbüntetéssel visszaengedik a társadalomba, hadd erőszakoskodjanak tovább.
A védekezésképtelenségre, a teljesen legyengített társadalmi immunrendszerre utal megannyi riasztó jelenség: a karácsonyt téli ünnepnek, a karácsonyi vásárt téli vásárnak nevezik el, a disznóhúst kivonják a diákok étkeztetéséből, és drasztikusan korlátozzák a szólásszabadságot, amikor migránstémáról esik szó.
A háttérbeli szervezettségre utal a nemrég nyilvánosságra került név nélküli bankkártyák, az úgynevezett „migránskártyák” intézménye is. Ezzel kapcsolatban jogosan tett fel kényelmetlen kérdéseket a Fidesz–KDNP frakció szóvivője, Hollik István: „akik elindították ezt a programot, miért tették titokban? Ki és mennyi pénzzel tölti fel ezeket a bankkártyákat? Kinek a pénzéből finanszírozzák, hogy migránsok tízezrei tartanak most is Európa déli határai felé?

A migránsválságra néhány politikus próbál csak egyértelmű választ adni ma Európában, elsősorban Orbán Viktor, akinek a migránskérdésben képviselt határozott álláspontja az egész földrész számára kiutat nyújt. A magyar kormányfő ezt két mondatban össze is foglalta riporteri kérdésre válaszolva: nem kell beengedni az illegális bevándorlókat, és akik valamiképpen mégis bejutottak, azokat haza kell küldeni. Közben oda jutottunk, hogy ma Európa sírásó politikusai prédikálnak a földrészről és vádolják Európa-ellenességgel azokat, akik szeretnék megőrizni azt a kulturális, vallási, jogi és erkölcsi értéket, amit kontinensünk évezredek óta kigyöngyözött magából. Tragikomikus nézni, ahogyan Orbán Viktorral riogató mozgóplakátot hordoznak Brüsszelben. Ez egyébként Orbánt erősíti, s aligha győz meg bárkit is azok közül, akik Orbán Viktorban látják Európa megmentőjét. A hiszti ellenére mégis esély van, hogy a jövő májusi európai parlamenti választásokon jobb eredmény szülessen, mint öt esztendővel ezelőtt, amikor nem indult meg a népvándoroltatás.

Érdemes megfigyelni Németországot, ahol a felmérések szerint lassan a lakosság fele tudja, hogy mekkora veszélyt jelent az iszlám bevándorlás, de e polgároknak csak a fele szavaz arra a pártra, amely a kérdést megfelelőképpen kezelné, vagyis az Alternative Für Deutschland (AfD) jobboldali pártra. Hasonló a helyzet Svédországban, Norvégiában, Franciaországban és másutt is. Mégis ez az egyetlen remény.
A választásokig valószínűleg súlyosbodni fog a helyzet. Még több fanatikus támadás, nemi erőszak, rablás és még több „no go zóna”. Tovább szélesedik a szakadék a hivatalos média által forgalmazott mantrák és az emberek mindennapi élete között.  Ma úgy tűnik, esély van arra, hogy az uniós politika a 2019-es választás után mégis más irányt vegyen. Ellenkező esetben marad a Közép-Kelet-Európa és Nyugat-Európa közötti kétesélyes kötélhúzás.