Medvetánc

Újfent a medve, a ragadozó jelentette állandó fenyegetettség tematizálja a közéletet Székelyföldön, ahol sajnálatos módon emberáldozatot is követelt a vadtámadás. A Hargita megyei Kőrispatakon történt tragédia kapcsán elszabadultak az indulatok – elsősorban persze a pro és kontra vélemények ütköztetésének kiváló terepévé vált közösségi oldalakon. És többnyire két szélsőséges álláspont feszül egymásnak. Az egyik szerint ki kell irtani a települések közelébe merészkedő valamennyi ragadozót, míg a másik fél azt mondja: az embernek kellene visszahúzódnia a nagyvad rendszeresen meghódított életteréből. Miközben az egyik tábor a kilövési engedély halogatását, az állatvédelemnek az ember érdekei fölé helyezését kárhoztatja, a másik szerint a nem kívánt találkozások elkerülése végett mobilos applikációra kötött nyomkeresővel kell ellátni minden „tenyerestalpast”. Sőt az emberre támadt anyamedvét el is keresztelték, és #freerozi fedőnéven mozgalom is indult a megmentéséért.

A virtuális térben zajló vitával önmagában nem lenne baj, ez már sajnos hozzátartozik a mindennapjainkhoz, még ha parttalan is az egész. A gond az, hogy ezzel maradunk. A vadak és az ember egyre nehezebb viszonyára sem megnyugtató válaszuk, sem épkézláb megoldási javaslatuk nincs a hatóságoknak. De ami ennél is rosszabb: higgadt, előremutató kiútkeresés helyett hangulatkeltés, rágalmazás, az indulatok meglovagolása folyik.

A Hargita Megyei Tanácsnak a medvekérdést politikája homlokterébe helyező elnöke a kőrispataki tragédia kapcsán nem érte be a #sokamedve szlogen hangoztatásával. Fontosnak tartotta lehazugozni azokat, akik feltárták, hogy az emberéletet követelő sajnálatos eseményben az áldozatot is felelősség terheli. Pedig a tényekre sok esetben fittyet hányó Borboly Csaba éppen a székelyeknek ártott a leginkább, amikor félretájékoztatással, áldozathibáztatással vádolta meg a sajtót – elterelve a figyelmet a valós gondokról, rontva egyúttal a megoldás esélyeit. Pedig most erre van legkevésbé szükségük a medvék sanyargatta székelyeknek. Annak viszont rég eljött az ideje, hogy az illetékesek Csíkszeredában, de főleg Bukarestben belássák: a medvekérdés kezelése, ember és vadállat együttélésének megoldása nem tűr halasztást. A kormányzati, minisztériumi illetékesek magyarázattal tartoznak azért, hogy a több ezer fős medveállománnyal rendelkező székelyföldi megyék sokkal kevesebb kilövési jóváhagyást kapnak, mint azok a vidékek, ahol elenyésző számban élnek ragadozók. Már csak a gyanakvások és az összeesküvés-elméletek eloszlatása végett is.

Mindennél fontosabb lenne azonban nekilátni a bukaresti környezetvédelmi minisztérium által tavaly elfogadott, a hazai medveállomány kezelésére vonatkozó akcióterv gyakorlatba ültetésének, amely nemcsak a populáció megőrzését, hanem a vadállat okozta károk, illetve az emberre veszélyes támadások megelőzését célozza. De amíg a hatóságok továbbra is homokba dugják a fejüket, nem látják be a helyzet súlyosságát, és csak súlyos esetek következtében hajlandóak tűzoltásra, esély sincs a medvekérdés kezelésére. És akkor maradunk a nemkívánatos medvetánccal és a borítékolható tragédiákkal.