Maradj otthon!

Sok erdélyi embernek van ismerőse, rokona Olaszországban. Így nem véletlen a közösségi oldalakon keringő megrázó történetek és fényképek sokasága a koronavírus-járványtól legjobban sújtott európai országban.
Egy ott rekedt erdélyi asszony története igen jellemző eset. Férjét néhány nappal korábban utalták be a vírusfertőzés súlyosbodó tüneteivel egy észak-olaszországi kórházba, ő pedig otthoni karanténban várta a róla szóló híreket. Hír azonban csak akkor jött, amikor férjét több tíz más halottal együtt a temetkezési vállalat emberei a város temetőjébe hantolták el ismerősök, rokonok és bármiféle gyászszertartás nélkül. A járvány ugyanis mindent lecsupaszított: papi búcsúztatónak és nyilvános könnyeknek nincs helye koronavírusos halálesetben.
A megrázó események egy térdre kényszerített ország tükörképét mutatják Olaszország esetében, de nem tudhatjuk, ki következik a sorban. A hatósági előírásokat könnyelműen kezelő olaszok, illetve a vírustámadás első heteiben a veszélyt felszínesen megközelítő hatóságok nincsenek egyedül Európában. Sok kelet-európai ország – közöttük Románia – szerencséje lehet, hogy más kárán tanulhat, és az utolsó órában talán megelőzheti a nagyobb tragédiát. Abba ugyanis rossz belegondolni, mivel járhatna tájainkon egy olaszországihoz hasonló méretű fertőzés, ahol az orvosi ellátás, illetve a teljes közegészségügy meg sem közelíti a nyugati országok színvonalát.
Románia veszélyeztetettsége többszöröse a környező országokénak, hiszen Kelet-Európából tőlünk dolgozik a legtöbb vendégmunkás fertőzött nyugat-európai államokban. Ha nem is mindenki, de elég sokan hazatértek, illetve jönnek folyamatosan légi úton vagy szárazföldön, olykor nagy-nagy kerülőkkel. Habár lehetőségeikhez mérten a romániai hatóságok a helyzet magaslatán állnak, elég sokan kijátsszák a házi karanténba vonulás előírásait, dacolva a hatalmas büntetésekkel és a börtönnel járó bűnvádi eljárással. Némileg tehát az olaszországi forgatókönyv ismétlődik, ahol az embereket az elején nehezen lehetett „házi fogságra” kényszeríteni, és tömegek kezdtek el keresztül-kasul utazni a csizma szárától a sarkáig.
Ma már adott az egyértelmű szakemberi figyelmeztetés és tapasztalat: mindenki azzal tehet a legtöbbet a járvány megelőzéséért, ha otthon marad, és akár több hétre is bezárkózik lakásába. Ennek hiányában bármiféle hatósági felszólítás üres szólam marad, és a vírus megállíthatatlanul fog terjedni.
Kína példája bizonyítja: drasztikus intézkedésekkel gátat lehet szabni a betegségnek. Erre hangzik el az ellenérv a „politikailag korrekt” kommentátorok részéről, hogy bezzeg Kína egy diktatúra, Európában pedig demokrácia van. A kérdés csak az: mit kezdjünk a halálosan fenyegető kórral „demokratikus” körülmények között? Erről talán a halálos ágyukon fekvő olasz embereket kellene megkérdezni, akik minden bizonnyal mást gondolnak a honfitársaikat két-három héttel korábban megállítani képtelen hatóságok teljesítményéről.
Nincs tehát alternatíva a bezárkózásra, ki kell bírni az előttünk álló heteket. Elsősorban családunk idősebb tagjaiért, de magunkért is. Mindazokért, akiket szeretünk, és akikkel egy hét vagy egy év múlva is szeretnénk együtt lenni.