Lehallgatottak, elhallgatottak

2020. szeptember 18., 09:542020. szeptember 18., 09:54

Sem lenyelni, sem kiköpni nem képes az RMDSZ az ügynökkérdést, ami egyáltalán nem válik az átvilágítást korábban bőszen felvállaló alakulat dicsőségére. És nem csak most, a választási kampány idején. A kérdés ezúttal úgy került terítékre, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete nemrég bejelentette: Sallai Imre lemondott a szövetség nagysármási szervezetének elnöki tisztségéről, miután „kiderült”, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal. A leleplezés alatt azt kell érteni, hogy az Átlátszó tényfeltáró portál – felfedezve a hat évvel ezelőtt született, az átvilágító bizottság honlapján is közzétett bírósági ítéletet – kérdéssel fordult az ügyben az RMDSZ-hez, a mezőségi kisváros alpolgármesteri tisztségét is betöltő Sallai pedig ennek nyomán hátrébb lépett.

Nehezen hihető a Maros megyei szervezet magyarázkodása, miszerint eddig nem volt tudomása arról, hogy nagysármási elnöke Buldózer fedőnéven együttműködött a Szekuritátéval.

Azt az állítást pedig végképp a politikai nagyotmondás kategóriájába soroljuk, miszerint „az RMDSZ nem támogat és nem jelöltet olyan személyt, aki 1989 előtt együttműködött a titkosszolgálatokkal.” Ennek ellenkezőjére ugyanis sajnos több példa akad.
Vegyük mindjárt a sármási RMDSZ-elnök névrokonát, a Kolozs megyei Szék községet 28 éve (!) irányító Sallai Jánost. A több mint két évtizeden keresztül ugyancsak RMDSZ sorait erősítő elöljáróról 2013-ban mondta ki a bukaresti legfelsőbb bíróság, hogy a Szekuritáté ügynöke volt. Többek között a magyar nacionalistaként számon tartott falustársairól és a községbe látogató – elsősorban magyarországi – turistákról jelentett Crețu fedőnéven, szolgálataiért pedig pénzt is kapott. Ennek ellenére a székiek többször is újraválasztották, az idei helyhatósági választáson pedig nyolcadik mandátumára pályázik. Ismét függetlenként, akárcsak négy, valamint nyolc évvel ezelőtt, ami azonban formalitás csupán: bár az RMDSZ hivatalosan nem vállalja fel, hallgatólagosan a magáénak vallja és támogatja, sohasem indít ellene saját, tulipános jelöltet a színmagyar községben. Egy másik Kolozs megyei település, a Tordaszentlászlóhoz tartozó Magyarfenes ugyancsak lebukott önkormányzati képviselőjének a bőrét tavaly az alakulat megpróbálta időhúzásra játszva mentegetni arra hivatkozva, hogy idén úgyis helyhatósági választásokat rendeznek, a rovott múltú tanácsost pedig nem jelöltetik újra. Végül a helybeliek – a megyei vezetőséggel ellentétben – mégis restellték, hogy volt besúgónak falazzanak, és lemondatták falustársukat.
Ezek az esetek is – és sajnos sorolhatnánk még – bizonyítják:

a román pártok túlnyomó többségéhez hasonlóan az RMDSZ is csupán a látszat kedvéért hangoztatja a múlttal való leszámolás szükségességét. A szépen hangzó nyilatkozatok azonban nincsenek összhangban a tettekkel.

(Hol van már a Temesvári Nyilatkozat, és annak 8., a kommunista nómenklatúra embereinek a politikai szerepvállalástól való eltiltását szorgalmazó pontja?) Erősen rímel a besúgók ügye a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés kérdéséhez. A szövetség, elsősorban annak is a nőszervezete, a közelmúltban hangzatos, több esetben látványos megmozdulásokkal, villámcsődületekkel tarkított kampányt épített az erőszak áldozatává vált nők védelme köré. Ami elméletben szépen is hangzott, csakhogy amikor konkrét esetekben kellett volna állást foglalni, elítélni, többnyire hallgatás lett a vége. Mint ahogy történt például nemrég a Sapientiáról időközben kiebrudalt, volt barátnőjét brutálisan bántalmazó oktató esetében is. Holott nem elég csupán támogatni egy eszmét, aszerint is kell cselekedni.