
2015. augusztus 29., 10:012015. augusztus 29., 10:01
Ahogy a frissen restaurált Farkas utcai református templom felújított orgonája naponta megremegtette a lelkeket, úgy dobogtatta meg újra a szíveket a hatodik Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata. Még akkor is, ha az idő ezúttal részben mostohán bánt a várossal, s a kültéri rendezvényeken az első napokban nem tolongtak az érdeklődők.
Ám tudni kell, hogy amiként a nagy fesztiválok idején, most is nehezen lehetett szobát foglalni a környéken. Érettségi és egyéb jellegű találkozókat szerveztek augusztus harmadik hetére, mert ugyebár akkor „mindenki itthon van”. Erdély más vidékeire elszármazottak jöttek haza. Magyarországra és a tengeren túlra települtek adtak egymásnak találkát, az „itthoniak” pedig év elején a KMN rendezvénynaptár alapján alakították nyári szabadságukat. De olyan is volt, aki más megyéből érkezett önkénteskedni erre a nyolc napra. Hogy mindenki mindent rendben és trendben találjon. És valószínűleg úgy is volt. Nem csoda, hogy az eseménysor nemcsak Erdély, de lassacskán a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális fesztiváljává nőtte ki magát. Ahova kicsi és nagy, bulizós fiatal és deres hajú költő, sportolni vágyó és filmekért epedő, gasztronómiai érdekességekre vágyó és komoly előadásokat hallgatni szerető egyaránt szívesen érkezik.
Azaz mégiscsak csoda. Hiszen hat év alatt kevés olyan Kárpát-medencei településen vált meghatározó eseménnyé egy kezdeményezés, mint a kincses városban. Csoda, hiszen a mintegy két évtizedes funarióta időszak alatt szinte senki nem álmodta, hogy valaha éppen a polgármesteri hivatal fog támogatni egy „magyar tűzijátékot”. És kisebb csoda volt az is, hogy a Republic koncert idején zengett a Ria-ria-Hungária Kolozsvár Főterén. Ahogy nagy élmény volt a friss Szent István Rend-díjas Polgár Judittal beszélgetni, leírhatatlan érzés hallgatni a magyar operában a virtuózok lenyűgöző játékát vagy a Sárga rózsát énekelni Koncz Zsuzsával több tízezres tömeg részeként. És jó volt tudni, hogy szinte valamennyi rendezvényen sok volt az érdeklődő, a Horthy Miklósról szóló előadásra pedig már az „állójegyek is elkeltek”. De öröm volt látni az Óvárban a hömpölygő magyar tömeget is, találkozni, beszélgetni régen látott ismerősökkel. Az embernek egy héten át az volt az érzése, hogy Kolozsváron újra nyolcvankét százalék magyar él.
Hétfőn azonban újra a szokásos hétköznapra ébredtünk. Mintha álomból keltünk volna fel, amelybe csak egy év múlva tudjuk visszaringatni magunkat. Akik részesei voltak e nyolc napnak, ismerik az érzést, akik nem, azoknak jövőre kár lenne kihagyni.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!