Ki milyen jövőt akar a Kárpát-medencében?

Nem újdonság, hogy Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét ismét ízeire szedte a román média. Minden évben van valami kapaszkodójuk, a szövegkörnyezetéből kiragadott egy-egy mondat, amit felfújhatnak, amire olyan teóriákat építhetnek, hogy a magyar kormány és annak vezetője románellenes húrokat penget. Idén ilyen volt a magyar miniszterelnök kijelentése, miszerint a magyarok számára nem ünnep a román centenárium.

Magában a kijelentésben azonban semmi új nincs. Orbán Viktor ugyanazt mondja, mint pártállástól függetlenül a legtöbb erdélyi magyar politikus: nincs mit ünnepelnünk, főleg olyan körülmények között, amikor nemcsak verbálisan támadják napi rendszerességgel az erdélyi magyarságot, hanem közigazgatási, bírósági és minden egyéb módon. Ha a fennhangon minden magyar közéleti személyt bíráló, rugdosó román politikusok, újságírók és egyéb közvélemény-formálók rövid időre a bőrünkbe bújnának, átérezhetnék az erdélyi magyar közösség elmúlt száz évét, amelyből a négyévnyi, észak-erdélyi és székelyföldi kis magyar világot leszámítva soha nem volt a magyarság számára kedvező élethelyzet. Az eltelt száz évünk folyamatos harcokról szólt, amikor kiépített nyelvi, kulturális és gazdasági hídfőállásainkat bevették, lerombolták, újjáépítésüket pedig minden lehetséges módon akadályozzák.

Most új élethelyzetbe lépett az erdélyi magyarság. A magyar állam megnö­vekedett gazdasági ereje minden eddiginél nagyobb támogatási rendszer kiépítését tette lehetővé. Erről szólt a miniszterelnöki beszéd is, amikor Kárpát-medencei fejlesztésekben gondolkodva Orbán Viktor minden utódállambeli magyarnak azt üzente, maradjon helyben, tervezze meg az életét Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken vagy Kárpátalján, mert a magyar állam minden lehetséges módon figyel rá.

Ez tiszta, egyértelmű beszéd. Orbán nem vesz el egy lejt sem a román nemzettől, de azzal, hogy sokmilliárd forintot ad az erdélyi magyarság boldogulására, nagy erővel támogatja Erdélynek, mint régiónak a fejlődését, az itteni közös jövőépítést. Amelynek részesei a románok is, mert nem lakunk egymástól elválasztva, légüres térben.

Hála Istennek, vannak román elemzők, akik átlátnak a nagyromán sovinizmus szitáján, és bátran kijelentik: az, amit Orbán akar, nemcsak a magyaroknak, hanem a románoknak is jó. Igaz, ezek még kisebbségben vannak, de éppen az Európai Unió abszurd és felelőtlen migránspolitikájával harcban álló magyar kormány iránti szimpátia lehet a közös kapcsolódási alap, amely előbb-utóbb ráébreszti a románságot is, hogy a Kárpát-medencében vagy közös román–magyar–szlovák–szerb jövő lesz, vagy iszlám.

Lehet választani.