Hirdetés
Makkay József

Makkay József

Kétharmados sikertörténet

2018. április 13., 14:122018. április 13., 14:12

Több politológus szerint az idei volt a Fidesz–KDNP eddigi legeredményesebb kampánya és mozgósítása. A pártszövetség jó szereplését amúgy előre jelezték a közvélemény-kutatások, így a kormánypárt akár kényelmesen hátra is dőlhetett volna. De nem tette, és ez lett sikerének fő mozgatórugója.

Az Alföld egyik fideszes fellegvárában, Hódmezővásárhelyen a polgármesteri szék elvesztése az időközi választásokon – az ellenzéki pártok összefogása „független” jelöltet ültetett a városvezetői székbe – az országos kampányban is meghatározóvá vált. Az ellenzéki pártok bódult állapotba kerültek a nem várt helyi eredménytől, és úgy gondolták, az országos sikerhez elég lesz ugyanennyi. A választások előtti hetek kiegyezésről, visszaléptetésekről, technikai szavazásról és budapesti egyeztetésekről szóltak. A másik oldalon a Fidesz kampánystábja nagyon is komolyan gondolta az ellenzék lehetséges összefogását, ezért mindent belevetett a mozgósításba. Az alapos és jó munkának kirobbanó eredménye lett: várakozáson felüli, kényelmes kétharmad született, ami a kormánypártok számára nemcsak az eddigieknél nagyobb biztonságot, hanem nagyobb felelősséget is jelent.

Mindez a sikeres választási történet kampányrésze, amelynek szerves összetevőjeként a migráció növekvő veszélyét is bevitték a közbeszédbe. Ami természetesen nem légből kapott történet, hiszen Európa nyugati felében igencsak tetten érhetőek a zömében migránsok által elkövetett késelések, nemi erőszakok vagy a gázolásos, fegyveres tömegmészárlá­sok. A Fidesz kampánya csokorba szedte mindazt, amit a nyugat-európai fősodratú média vagy elhallgat, vagy a veszély nagyságához mérten minimalizál.

De ezzel együtt sem lehetett volna ilyen mérvű választást nyerni Magyarországon – ahol a mindenféle híresztelés ellenére virágzó ellenzéki média hihetetlen mocsokáradattal borította el a kormánypártok képviselőit –, ha nincs jól működő és dinamikusan fejlődő gazdaság. A siker kulcsa ebben keresendő: elfogulatlan gazdasági szakújságírók sokszor megírták különböző fórumokon, hogy milyen állapotban lévő országot vett át 2010-ben az Orbán-kabinet, és mivé fejlesztette azt nyolc év alatt. Különben miből lenne határon túli magyar programokra is több pénz, mint a rendszerváltás óta bármikor?

Hibáival és hiányosságaival együtt az egymást követő két Orbán-kormány a rendszerváltás utáni magyar politizálás sikertörténete. Ha valaki hideg fejjel elemzi az elmúlt nyolc esztendő eredményeit, nem lepődik meg az újabb kétharmados győzelmen. Ami éppúgy nem véletlen, mint az ellenzéki pártok közös bukása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés