Kétezer-tizennyolcas kilátásaink

Erdélyi magyar ember számára sok jót nem ígér a 2018-as esztendő. A román egyesülési centenárium kerek évfordulójának tavalyi előzöngéje már nyújtott némi ízelítőt abból, ami ránk vár az egész esztendőben folyó és ellenünkben történő ünneplés oldalvizein. Magyar múltú városaink újabb hős román szobrokat kapnak, iskolás gyerekeinket pedig sorra elcipelik Gyulafehérvárra, ahol az Árpád-kori történelem rétegeire hermetikusan rázárták az utóbbi száz év román lenyomatát.

Mindeközben a kirakatnémetből nacionalista románná előlépett Klaus Johannis államfő tétetett képmutatással próbálja annak okát kideríteni, hogy a kisebbségek miért nem tudnak felszabadultan és őszintén örülni a „nagy román egyesülés” kerek évfordulójának, miért keresik a kákán a csomót, azaz miért rondítanak bele a látszólag egységes román nemzetállam lelki világába.

Ha jobban belegondolunk, román honfitársainknak sem igazán van okuk az ünneplésre. Az, aki erdélyi városaink főtereit, fontosabb épületeit, történelmi hangulatát román szemmel veszi számba, minimum kételyei támadhatnak arról, hogy itt valami nincs rendben. Hogy valaki hazudik és történelmet hamisít. Minden bizonnyal sok becsületes román emberben is megfogalmazódnak ezek a kételyek, különben mitől lenne egyre nagyobb könyvsiker Lucian Boia bukaresti történésznek az „alternatív” román történelemszemléletet népszerűsítő sorozata. Ahol többek között a román–magyar viszony történelmi gyökereinek a valóságmagja is tetten érhető.

Nem lesz tehát könnyű az gyüttélés az idei esztendőben Romániában, hiszen a mindent beárnyékoló szegénység, az 1989-es népfelkelés szertefoszlott álmai és a mai román kormánypártok ámokfutása tucatnyi okot szolgáltatnak majd arra, hogy mindenért az erdélyi magyarságot tegyék felelőssé. Azt már megértük, hogy a forradalom szikráját 1989 decemberében kirobbantó Tőkés Lászlónak egyre kevesebb vagy semmiféle szerepet nem szánnak a hivatalos román közbeszédben, a magyarság újabb és újabb arculcsapásainak forgatókönyvei viszont már javában készülnek a román titkosszolgálatok az úgynevezett „mély állam” boszorkánykonyháiban.

Mindennek elviseléséhez és a ránk zúduló szenny eltakarításához nagy lelkierő, kitartás és a magyarság szintjén erős együttgondolkodás kell. Közös kiállás közös dolgaink, elsősorban az erdélyi magyar autonómiatörekvések mellett. Ha közös ügyünkben végre közös stratégia születik, ha a közösségi akarat érvényesül, sokkal könnyebb lesz a közösség elleni támadásokat elviselni.

Mi tudjuk, hogy a „nagy egyesülés” mítoszán túl is van élet, ami sokkal elfogadhatóbb annál, mint amit botcsinálta román történészek és politikusok próbálnak elhitetni a nagyvilággal.