Katalán–székely párhuzamok

A katalán függetlenségpárti erők választási győzelméről beszámoló honlapok magyar kommentjeiben olvasom, hogy van, aki azért aggódik: a katalán elszakadás tovább nehezítheti a székelyek autonómiatörekvéseit. Merthogy a román politikum az eddiginél is nagyobb veszélyt fog látni az előbb-utóbb elszakadáshoz vezető önrendelkezési törekvésekben.

A párhuzam persze akár reális is lehetne, de mégsem az. Spanyolország és Románia közigazgatási berendezkedése között ég és föld a különbség. Az egyik a föderatív államforma legtöbb jegyét magán viselő, régióinak önrendelkezését sok szempontból elismerő, felvilágosult állam, míg a másik a Balkán legsötétebb hagyományait tovább éltető, erősen központosított ország, ahol a valós decentralizáció éppen olyan máz, mint számtalan más, soha el sem kezdett reformtörekvés. Míg Spanyolországban az vezetett el a katalán kiszakadás gondolatához, hogy a Franco tábornok utáni érában kiteljesedett autonómiatörekvéseket a madridi spanyol kormányok mostanában próbálták megakasztani, addig a bukaresti politikai közgondolkodásban még csak helye sincs az autonómia fogalmának.

Idehaza Erdélyben mi persze sokatmondóan kacsintgatunk hol Katalóniára, hol Dél-Tirolra, mint olyan régiókra, ahol erdélyi szemmel nézve paradicsomi szépségű autonómiák működnek. Kérdés, hogy a lecsupaszított valóság mennyire állja ki az összehasonlítás próbáját? A függetlenséget követelő katalánok másfél milliós barcelonai tömegdemonstrációja a lakosság számarányát tekintve is rendkívüli, hiszen a 32 ezer négyzetkilométernyi régióban 7,5 millió ember lakik, azaz minden ötödik ember az utcára vonul, ha a nép közösségi igényei ezt megkövetelik. Beszélhetünk-e egyáltalán székely–katalán párhuzamról olyan körülmények között, amikor a 13 ezer négyzetkilométernyi, történelmi Székelyföld mintegy 800 ezer lakójából tíz-húszezer embert lehet autonómiamegmozdulásokon látni?

A helyzet mai állása szerint szinte mellékes, hogy a román hivatalosságok mit gondolnak Székelyföld autonómiájáról, illetve milyen kibúvókkal söprik le az asztalról az erdélyi magyar közélet vérszegény próbálkozásait. Elutasítják és lesöprik, mert megtehetik. Tudják, hogy a katalánoktól eltérően az erdélyi autonómiaküzdelem mögött sem tömeg, sem összefogás, sem egységes koncepció nincs. Ennél ideálisabb terep nem is kell a mindenkori román hatalom számára, hogy a végtelenségig elodázhassa a kollektív jogokként hangoztatott autonómia megadásának lehetőségét.

Megnyugtatnám hát a katalán függetlenségben veszélyt látó magyar kommentelőt: nem kell félni.