Hirdetés
Makkay József

Makkay József

Jó és rossz román politikusok, avagy tévhitek fogságában

2018. július 28., 12:302018. július 28., 12:30

2018. július 28., 14:272018. július 28., 14:27

Vitába keveredem ismerősökkel, barátokkal, amikor román politikusokat szidnak, mert azok úgymond fittyet hánynak magyar jogköveteléseinkre. Legutóbb valaki Klaus Johannis példáját említette, hogy mennyire bízott benne a magyarság, és mégis átvert bennünket. Ilyenkor azt szoktam mondani: csak az csalódhat, aki román politikusokban bízik.

Johannis esete azért tragikus a magyarok számára, mert német identitását feladva úgy lett teljesen román érzelmű, hogy sok tekintetben túltesz a románokon. Állandó bizonyítási kényszerben szenved, emiatt nagy ívben tesz minden magyar ügyre – legutóbb például nyugodt lélekkel megfúrta a magyar szórványoktatásba némi életet lehelő tanügyi törvénymódosítást. Hogy a székelyföldi autonómia teljes mellőzéséről ne is szóljunk.

Legyünk őszinték, a legtöbb erdélyi magyar Klaus Johannisra a kisebbik rossz elve alapján szavazott, mert azt aligha remélhettük, hogy ő lesz a székely autonómiatörekvések támogatója. Regnálása óta most már komoly kételyeim vannak afelől: valóban ő volt a jó választás? Számomra ugyanis nincs lényegi különbség szociáldemokrata, nemzeti liberális vagy a Traian Băsescu zsebpártjának képviselői között. Nagyjából mindenik egyformán utálja a magyarokat, ami leginkább akkor nyilvánul meg, amikor ellenzékben felelőtlenül mocskolódnak, és ugyanazokat a sértéseket vágják a fejünkhöz. Emlékezzünk az ellenzéki PSD disznóságaira, amikor a MOGYE miatt buktatták meg Mihai Răzvan Ungureanu 78 napig tartó kormányát, most pedig hol a PNL, hol annak államelnöke fúr meg önszorgalomból minden olyan szociáldemokrata törvényt, ami kedvezne a magyaroknak.

Nehéz eldöntenem, hogy az erdélyi magyarság nehéz útkeresésére adott ellenséges válaszokon túl ki a nagyobb közéleti gazember: a PSD elnöke, Liviu Dragnea vagy az ország államelnöke, Klaus Johannis? Lehet azt tudni, hogy melyik disznóságai ártanak többet az országnak? Az egyik európai uniós pénzeket nyúlt le, a másik valószínűleg a mandátuma végéig eltussolható adócsalással és hamisított papírokkal szerzett nagyszebeni lakások fölött rendelkezik, amelyről néhány tényfeltáró újságcikk is megjelent már. Ki és miért akarja ellenőrizni a romániai igazságszolgáltatást? Egyelőre Johannis a nyerő és Dragnea a vesztes, de bármikor fordulhat a kocka, és Johannisra is éppen az a cella várhat, mint a kormánypárt mai elnökére.

Az igazi vesztesek azonban nem ők, hanem az ország, ezen belül is az erdélyi magyarság. Nekünk mindig rosszul áll a szénánk, mert közülünk sokan azt hiszik, hogy irányunkban vannak jó és rossz román politikusok. Erre a tévhitre ment rá a rendszerváltás óta eltelt mintegy harminc esztendőnk, jórészt eredménytelenül.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés