Hol jobb? Itthon vagy külföldön?

A mezőgazdaságban lehetetlen napszámost találni, ezért a gazdák jórészt csak olyasmit termelnek, ami teljesen gépesíthető a vetéstől a betakarításig. De nincsenek jobb helyzetben a gazdaság más területei sem, hiszen mindenhol nagy az emberhiány. Kivételt talán az állami és önkormányzati állások képeznek, ahol a közhiedelem szerint nagy fizetésért keveset kell dolgozni. A romániai munkaerőpiac abszurditása ez: sok ember számára az állami állás jóval nagyobb biztonságot jelent, mint a magáncégek, ahonnan szükség esetén elbocsájtják, vagy levonják a fizetését, ha rosszul dolgozik.
A napokban egy kolozsvári áruházban vásároltam, amikor gyanússá vált, hogy a pénztáros az egyik terméket kétszer ütötte be a gépbe. Szóltam, hogy hibázott, de némán nézett rám és valamit érthetetlenül motyogott. Hirtelen arra gondoltam, hogy külföldi vendégmunkás, aki nem beszél románul, mert erre is egyre több példa van a nagy bevásárlóközpontokban. Az ő esete azonban más volt. A fiatal hölgy rámutatott egy aprócska feliratra a kasszagép mellett, amin ez állt: süketnéma vagyok. Elnézést kértem, és a bevásárlószekérrel átmentem az ügyfélszolgálatra, ahol rendeztük a hibát. Méltatlankodásomra, hogy a sérült hölgyet miért nem olyan munkakörben foglalkoztatják, ahol nem alapfeltétel az emberek közötti kommunikáció, az ügyfélszolgálatis alkalmazott széttárta a kezét:

Jó kérdés, hogy a külföldön dolgozó több millió romániai munkavállaló miért nem hajlandó itthon maradni, illetve a legtöbb pályakezdő fiatalnak miért az első gondolata az, hogy elmenjen az országból. A válasz nyilván a hazai keresetekkel magyarázható. A fiatalok kezdő bére a legtöbb cégnél olyan alacsony, hogy nem hajlandók szüleik és nagyszüleik példáját követve évekig, évtizedekig dolgozni, amíg valamennyi pénzt meg tudnak spórolni beruházásra. Úgy gondolják, a külföldi munkavállalás jelenti a varázspálcát. A németországi, nagy-britanniai vagy olaszországi bérek valóban magasabbak az erdélyinél, de a megélhetés költsége is jóval többe kerül, így ha az embernek semmije sincs, Nyugat-Európában is nehéz az indulás. A divattá vált elvándorlást azonban nehéz észérvekkel ellensúlyozni, hiszen a boldogulását külföldön kereső fiatalnak mindig vannak ,,pozitív” példái a környezetéből – a szomszéd utcából vagy településről –, akiknek sikerült: drága autóval és sok pénzzel tértek haza. Az sem gond, ha többen élnek egy-egy munkásszálláson, vagy bérelt szobában összezsúfolódva, szemben az itthoni szülői ház kényelmével.

Azonban ez a változat sem fenékig tejföl, hiszen a járulékos költségek felpumpálják a munkaerő árát, de gond a kommunikáció és a megfelelő szaktudás hiánya is. Ám legalább van kivel dolgozni, különben sok céget be kellene zárni.    Kérdés, hogy a Keletről érkezők mennyi ideig maradnak Romániában, hiszen számos olyan esetről tudok, amikor a szerződéssel itt dolgozó Sri Lanka-i munkások az éj leple alatt átszöktek Magyarországra, majd Nyugat-Európába. A schengeni határzár feloldásával ez még inkább jellemző gyakorlat lesz.
Tapasztalatom szerint azok vannak szerencsés helyzetben, akiknek családi vállalkozásként sikerül felépíteni és működtetni egy-egy céget a családtagok bevonásával. Akik a mezőgazdaságban akarnak talpon maradni, azok számára szinte ez az egyetlen járható út, de más területen is egyre többen próbálkoznak. A családi vállalkozás bevétele és haszna a családban marad hosszabb távon is biztos megélhetést nyújtva a gyerekek számára. A siker titka, hogy a szülőknek sikerüljön meg­győzni csemetéjüket, hogy sokkal jobb itthon, mint idegenben.