2014. június 07., 09:072014. június 07., 09:07
A brassói prefektúra folyosóján fényképekkel foghíjasan ellátott tabló igyekszik emléket állítani Brassó prefektusainak. A lista a mindössze néhány hétre „beugró” megyei főjegyző, Petre Munteanu nevével kezdődik, visszajáró lélek a háromszor is felkent orvos-hazafi, Gheorghe Baiulescu. A tabló tanúsága szerint a történelem 1918 decemberében kezdődött, Brassó vármegye impériumváltás előtti főispánjai említést sem érdemelnek. Közel kilencven évvel az „ősrobbanás” után magyar ember ül a prefektusi kabinetben. Talán mostantól. Reménykedjünk.
A nagy áttörés ugyanis négy évvel ezelőtt megtörtént, 2010 óta immár törvénybe foglaltan minden június 4-én az egész Kárpát-medencét belengő harangzúgás jelzi: az országot és a magyarságot szétszakító trianoni békediktátum évfordulóján együtt érez a nemzet. A kopjafák alját, cintermeket, kultúrházakat megtöltő emlékezők többnyire idős, illetve középkorú emberek, akik családi, közösségi emlékezésekből táplálkozva még szinte személyes emlékként kezelik Trianon tragédiáját. Azt a traumát, amelynek második körös következményeként kiürítette az elcsatolt területeket, ahonnan az értelmiség tekintélyes része az anyaországba menekült, „lefejezett” nemzetrészeket, csonka családokat és reménytelenséget hagyva maga után.
A „Mindent vissza!” jelszó mára kiürült, értelmetlenné vált, Trianon egyre inkább valami homályos sorsszimbólumot jelent az egészen más hívószavak mentén élő nemzedékek számára. A nyolcvanas évek felfokozott várakozást hozó forradalmi hevülete is a múlté, a Párizs közeli kastély meglátogatása is csak apró állomás az Eiffel-torony és az Eurodisneyland állomások között.
Pedig Trianon újraértékelése elodázhatatlan és kötelező. A tragikus eseményre való emlékezés receptjét talán Juhász Gyula Trianon című versének kezdő sorai sűrítik magukba: „Nem kell beszélni róla sohasem,/De mindig, mindig gondoljunk reá.” Ennek jegyében kellene újraalkotni életterünket, eszköztárunkat, jelképrendszerünket. Az uniós lét körülményei nem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy feledtessék következményeit, Nyugat-Európa továbbra is megdöbbentő empátiahiánnyal és kettős mércével kezeli a kontinens legnagyobb, kisebbségi sorba szorult nemzetrészének sorsát. Pedig éppen annak a világnak a képviselője, a francia Théophile Delcassé fogalmazta meg legpontosabban, hogyan kell értelmeznünk Trianont. „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”
A brassói főispánok táblája is várat magára...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!