
2016. május 13., 09:072016. május 13., 09:07
Az élet egy perc időt sem hagy az unatkozásra. Akit erre a tájra csöppentett a gólya, annak napjai tele vannak izgalommal. Elég reggelente belenézni valamelyik hírcsatorna műsorába, máris tördelhetjük a kezünket, ma éppen kit vittek el, kit rúgtak ki, ki halt bele abba, hogy élt. Szóval zajlik az élet. A zajlásban pedig naponta újabb és újabb disznóságokra derül fény.
Most éppen az egészségügy a sztárhír. Ezúttal viszont a botrányon túl az életünk a tét. Mert ha történetesen sikerül túlélnünk egy akármilyen betegséget, nagy az esély arra, hogy a valamelyik egészségügyi intézményben, ahová normális ember gyógyulni megy vagy viszik, a bacilusok nyírják ki.
A dolog sokkal súlyosabb annál, mint amit a felszín fecseg róla. Noha a hígított kórházi fertőtlenítőszerek botránya a fővárosban robbant ki, semmi okunk sincs a nyugalomra, hiszen erdélyi egészségügyi intézmények is érintettek az ügyben. Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és egyebütt sincsenek biztonságban a szenvedők, itt is fedeztek fel hígítottan használt fertőtlenítőszereket. Ami amúgy olyan, mint a vizezett pálinka: nem nagyon hat. Egyelőre összesen ötven (!) egészségügyi intézmény érintett, ez több ezer beteget jelent. Ezek után nem tudom, ki érez késztetést arra, hogy bemerészkedjen egy klinikára…
A gyógyszergyártók és forgalmazók hatalma megdönthetetlennek látszik. Emberek ezrei élnek belőle közvetve vagy közvetlenül. Egészségügyi intézmények vezetőit, orvosokat, gyógyszerészeket tartanak a markukban azzal, ha tőlük vásárolnak, ilyen-olyan ajándékokkal, utazásokkal, ösztöndíjakkal és még ki tudja mivel hálálják meg. A betegek élete másodrendűvé válik, már régen nem az egészség a fő, ahogyan a jó öreg közmondás tartja, hanem a pénz. „A kórházi betegek biztonságban vannak” – mondja az egészségügyi miniszter. Aki, nem mellékes, éppen egy olyan egészségügyi intézmény igazgatója volt, ahol szintén felfedeztek hatástalan fertőtlenítőszereket. „Személy szerint nem érzem magam biztonságban, azt gondolom, hogy a beteg sincsen abban” – reagált az egészségügyi miniszter szavaira az orvosok szövetségének elnöke, tehát olyan szakember, aki elvileg tudja, mit beszél.
A hígított fertőtlenítőszerek botrányának kellős közepén egy labdarúgó összeesett a pályán, és rövid idő múlva elhunyt. A két dolog között látszólag nincs összefüggés. De csak látszólag. A fél ország szeme előtt lett a kameruni származású focista rosszul mérkőzés közben, majd összecsuklott. Szörnyű volt nézni azt a tehetetlenséget, ahogyan a szerencsétlen embert körülvették, és szemmel láthatólag senki nem tudta, mit tegyen. Senkinek – még az ott sürgő-forgó orvosoknak – sem jutott eszébe szívmasszázst végezni a haldokló játékoson. Pedig ehhez hasonló precedens sajnos már százával volt – a román sportban is. Mire egy magánmentőautó a pályára ért, majdnem három perc telt el. Azok a percek, melyek kritikusak életmentés szempontjából. Mint később kiderült, a mentő ugyan fel volt szerelve életmentő műszerekkel, de azokat nem használták. Szóval egyik elképedésből a másikba esünk ennek az ügynek a kapcsán is.
A büntetett előélet szinte követelmény lett ahhoz, hogy legyél „valaki” ebben a félresikerült társadalomban. Ne csodálkozzunk hát, hogy a korrupció mindenhol és minden szinten jelen van. Egy kis kenőpénzzel mindent el lehet intézni, pályázatokat lehet elnyerni – még ha az illető cégnek vagy személynek semmi köze sincs ahhoz, amihez értenie kellene. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy krízishelyzetben a hozzá nem értés, az inkompetencia óriási bajokat okoz.
Ha a fentiek csengetnek, menni kell. De azért nem mindegy, mitől és milyen körülmények között kerekedünk fel a nagy útra.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!