
2016. június 24., 20:182016. június 24., 20:18
A foci politikai rendszereket dönthet meg vagy tarthat fent, állítják. Valami igazság van benne. Vagy legalábbis abban, hogy gyökeresen meg tudja változtatni a közhangulatot.
Magyarország köztudottan sportnagyhatalom, az olimpiai éremtáblázaton elfoglalt helyezéseink szerint mindenképpen. Az úszók az utóbbi időben európai porondon nem találtak legyőzőre. Öttusázóink kiválóak, és a vívók sem hoznak szégyent ránk. A kajak-kenusok immár másfél évtizede az éremtáblázat legfelső fokán állnak. A kézilabdában is otthonosan mozgunk: idén a Bajnokok Ligájában mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál a hosszabbítás után buktuk el a döntőt. És akkor ne feledjük, hogy hokiban is történelmet írtunk, 78 év után nyertünk ismét mérkőzést világbajnokságon.
Ám egyik sportág sem mozgatott meg annyi drukkert, mint a foci. Egyik siker sem vitt ki az utcára annyi szurkolót, mint Dzsudzsák Balázsék Eb-meccsei. Pedig nem nyertünk Eb-t, és az izlandiakkal is csupán döntetlent értünk el. De ez mégis a továbbjutást jelentette.
Innen is látszik, hogy a foci miért a sportok királya. Egy kis siker, és az ország, de az egész Kárpát-medence magyarsága kint van az utcán, s önfeledten lengeti a piros-ferhér-zöld zászlókat. azokat, amelyekért korábban Budapesten is fejcsóválás járt. És büszkén osztja meg a Facebookon a román sportújságíró bejegyzését, amely szerint románok nem gondolták volna, hogy valaha irigykednek majd a magyarokra focieredményeik miatt.
Nem is maradt megtorlás nélkül. A ballib média rögtön rászállt Orbán Viktorra. Mintha ezért is ő lenne a hibás. A stadionépítési láz valóban az ő ötlete volt, ám a kettő közötti kapcsolatot nehéz kimutatni. Tény, hogy sok pénzt költ a sportra, amelynek sikeressége óriási imázsépítő lehet az ország és a magyar nemzet számára. És ez máris szúrja egyesek szemét. Azokét, akik ki merik jelenteni, hogy ha a magyar válogatott veszít, akkor azzal vigasztalódnak, hogy szereztek egy rossz napot Orbán Viktornak. Arról nem is beszélve, hogy az Orbán-fóbia az egyik ballib kiadványnál az osztrákoknak való szurkolásban csúcsosodott ki, miközben egy másik liberális publicista ugyanilyen okokból arról elmélkedett, hogy méltányolható dolog a magyar válogatott ellen szurkolni.
A továbbjutás örömét kár lenne beárnyékolni azzal, hogy ilyen személyekről írunk, de azért jó tudni, hogy az ördög nem alszik. Mindezektől függetlenül örvendjünk, az álmunkban sem remélt sikernek és próbáljunk meg piros-fehér-zöldbe öltözni azokon a napokon is, amikor kevésbé lesz okunk rá. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!