Gyereknevelés

Lassan úgy jár Európa a görögökkel, mint a következetlen szülő a végletekig elkényeztetett gyerekkel. Verbális keménykedések és a felek által soha be nem tartott határidők váltogatják egymást látványos haragszomrádokkal és kibékülésekkel fűszerezve. Közben viszont senki nem bízik senkiben, sanda tekintetek és övön aluli ütések zajlanak. Így él a mi nagy európai családunk.

Bár a görög munkamorálról és ritmusról kialakult sztereotípiák ma is sokunk gondolkodását befolyásolják, igencsak kontraproduktív lenne, ha továbbra is leragadnánk ezen a szinten. Annál is inkább, mivel a görögök európai „nevelésében” elkövetett szarvashibák és elkövetőik elég egyértelműen azonosíthatók. Görögországnak az uniós családba beemelése melletti érvek között ugyanis csak az egyik mellékes volt a béke és stabilitás megteremtése a katonai junták által tépett országban, párhuzamosan a kontinens déli peremvidékén. Sokkal többet nyomott a latban, hogy remek piaci-gazdasági lehetőségeket kínál a természetáldotta ország, ahol a simogató tenger és napfény jelentős mértékben elvégezte az emberek helyett az épp aktuális gazdasági reformokat. Egészen addig, míg ki nem pukkadt a pénzügyi spekulációk által feszesre fújt virtuális lufi, s nevén nem kellett nevezni a mindenki által ismert görög gyerekcsínyeket. Akár a nem tanuló, de felületes tudását sokáig jól eladó diák esetében, amikor bekövetkezik az érettségi vizsga mellébeszélést nem nagyon tűrő próbatétele.

A görögök most éppen erősen tartoznak hitelezőiknek, s ezzel párhuzamosan népszavazáson mutattak ajtót nekik. Nevezhetnénk pofátlanságnak is, ha elsősorban nem a „szülők” nevelése tükröződne a nemek magas számában. Elég azonban némi megbánásra, engedékenységre, kompromisszumkeresésre való hajlandóságra utaló halvány jel, a német „mama”, a francia „papa” vagy olasz „nagybácsi” máris újra hinni akar, s kész az utolsó utáni harmadik lehetőséget is megadni a szófogadóbb arcot öltő „gyereknek”. Miközben mindenki tudja, hogy lassan visszafizethetetlenné válik a görög adósság. Amelynek kezelésére két út kínálkozik: leírni a nagyját, s élni tovább a család viszontagságos, de a külsőségekre mindennél inkább vigyázó életét, vagy elengedni a szörnyeteggé nevelt gyerek kezét, menny- és pokolbéli hatalmakra bízva a többre hivatott sarjadék sorsát.

Aztán amikor felszáradnak a megbocsátás vagy a búcsú könnyei, mindenki rohan megkeresni a családi aranyholmit. Amit valaki valamikor valahová elrejtett, de már senki sem emlékszik, hová. A nap és a gyönyörű kék tenger pedig csak bámul ennyi hazugság láttán.