Görög lecke a magyarok elfogadásáról

2022. július 18., 09:492022. július 18., 09:49

2022. július 18., 10:542022. július 18., 10:54

Olyan emberként, aki figyelemmel követi az őshonos nemzeti népcsoportok jogaiért folyó küzdelmet az Európai Unióban, mindig fenntartásokkal viszonyulok azokhoz az országokhoz, amelyekről tudom, hogy keresztbe tesznek a nemzeti kisebbségeknek. A sorban Románia, Szlovákia, Franciaország és a működő autonómiái ellenére Spanyolország is oszlopos tag, hiszen az unió intézményeiben ezek lobbiereje miatt nem lehet egyről kettőre jutni a kisebbségek kollektív jogait elismerő kerettörvények elfogadásában. E listán szokás emlegetni Görögországot is, ahol a 10,7 millió fős lakosság kevesebb mint egy százalékát kitevő török kisebbség panaszkodik jogfosztottságra. Az első világháború végén zajló török–görög konfliktus nyomán lakosságcsere történt: a Törökország által elfoglalt görög területekről kiutasították a görögöket, s cserébe befogadták a hasonló sorsra jutó görögországi törököket.

A száz esztendővel ezelőtti háború nyomai a mai görög–török kapcsolatokra is rátelepedtek, az igazi megbékélés még várat magára.

Aki magyarként ellátogat Görögországba, e kisebbségellenességből semmit nem tapasztal. Sőt, erdélyi magyarként olyan kellemes meglepetések érhetik, amivel Romániában ritkán találkozik. Kezdjem azzal, hogy a Szalonikitől 80 km-re délre egy kényelmes és gondozott

tengerparti nyaraló szállodájának szobájában a több tucat görög nyelvű tévéadó mellett találtunk öt román és három magyarországi adót.

Amikor a szálloda ügyfélszolgálatán megköszöntem a magyar adók jelenlétét, a hölgy mosolyogva elmondta, ez számukra természetes, hiszen Magyarországról, Romániából és Szerbiából is érkeznek magyar vendégek, akiknek a kedvében akarnak járni.
Elgondolkoztam azon, hogy Erdélyben csupán az elmúlt egy esztendőben hány helyen fordultam meg szállodákban, és mi fogadott. Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban, de még egy aradi szállodában sem volt egyetlen magyar tévéadó, holott e városokat nagyságrenddel több magyar turista vagy üzletember keresi fel, mint a görögországi nyaralókat. Ez az egyik fontos különbség a romániai és görögországi vendéglátás között.
Van azonban más is. Egy többségében romániai turistacsoporthoz csatlakozva egynapos sétahajózáson vettünk részt a görög szigetvilág egyik szegletében. A hajóskapitány szokva volt a román turistákkal, hiszen a görög tengerparton manapság belőlük van a legtöbb a környező országok közül. Az elmúlt években a kapitány megtanult néhány román mondatot, a hajón a görög zene mellett folyamatosan felcsendültek román dalok is. Egy közös fénykép erejéig mi is feljutottunk a hajóhídra, ahol a kapitánnyal megismerkedve elmondtuk, erdélyi magyarok vagyunk.

Nagy ölelgetések közepette a hajó vezetője elújságolta, hogy egyik matróza járt a Székelyföldön, és ő is szereti a magyarokat.

Ritkábban ugyan, de vannak magyar csoportok is a hajón. Összeszámoltuk, hogy a bő kétszáz főt számláló sétahajós közönségből egy nagybányai családdal együtt összesen haton vagyunk magyarok. Innentől fogva a görög, román és egy kisebb csapat lengyel turistához szóló zene mellett folyamatosan felcsendült a magyar is. Ott csépeltünk Nagy Feró örökzöld slágerére, a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenésre, de jöttek sorra a többi dalok is.

Jártam Duna-deltai hajókiránduláson is, ahol nem öt, hanem legalább húsz magyar turista utazott, de a román legénység közül senkinek nem jutott eszébe, hogy bár egyetlen magyar dallal kedveskedjék a vendégeknek.

A görögországi hajókiránduláson egy bukaresti férfi odalépett hozzám, és megkérdezte: régóta ismerem a kapitányt? Azt válaszoltam, most találkoztam vele először. „Azért kérdezem, mert mindegyre küldi maguknak a dalokat” – mondta csodálkozva honfitársam, aki ezek szerint nehezen értette meg, hogyha egy hajón a többségi román utazóközönség mellett néhány magyar is akad, jobb helyen emberszámba veszik. Romániában ez nem szokás, ezért lepődtek meg néhányan a hajón.
Abban reménykedem, hogy a külföldön járt rengeteg román ember hazatérve befogadóbbá válik a hazai közvélemény szemében még mindig ellenségként kezelt erdélyi magyarokkal szemben. Ennek még sok jelét nem látom, de a remény hal meg utoljára.