Hirdetés

Forradalmak gyermekei

Csinta Samu

2015. január 30., 21:372015. január 30., 21:37

Tisztújításra készül az Erdélyi Magyar Néppárt. Előfordul az ilyesmi egy párt életében, az idő telik, az emberek fáradnak, új titánok emelik fel a fejüket, változó idők megváltozott kihívásai követelnek friss energiát és elmét. Kicsit más a helyzet persze, ha egy párt alapító elnökének távozása kerül napirendre. A jobbik eset, ha a „nagy öreg” dicsősége teljében, netán saját elhatározásból lép le a színről. Olyankor borítékolható az örökös titulus, könnycseppek áztatják a virágcsokrokat, az utód pedig zsebkendőt gyűrögetve fejezi ki abbéli kételyeit, hogy a nagy előd nyomaiba ér-e valaha.

Na, ez nem ilyen lesz, legalábbis az előjelek és háttérinfók egészen más forgatókönyvet látszanak előrevetíteni. A néppártos forradalom már korábban felfalta gyermekeinek egy részét, a választási félsikerek-félkudarcok erodálták a belső bizalmat, s a morzsálódó lépcsőfokokon lassan, de észrevehetően egyre feljebb lépkedett egy másik csapat.

Nem mintha olyan sok lenne belőlük a pártban. Az EMNP ugyanis szinte végig hozott anyagból dolgozott. Az RMDSZ által monopolizált, hazai politikai térben nem is nagyon volt más lehetősége. Persze sokan hitték kezdetben, hogy a tulipános ernyő alól kilépő Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt hívószava az elvi kapaszkodókat a haszonelvűség elé helyező régiek és az új hangtól lángra gyúló fiatalok tömegét állítja hadrendbe. Biztosan akadtak ilyenek is. A többség azonban a közélet más fórumaiból kiábrándult vagy onnan kiszorított, következésképpen csalódott, nem kis mértékben revánsvágytól vezérelt, korábban több helyen is felbukkant arcokból állt. Emberekből, akik már az első perctől belefáradtak a pártépítésbe. Vagy szívük szerint felülről kezdenék, lehetőleg magukkal.

Az államelnök-választás mozgósító, feltérképezési célú megméretése utáni lemondásával egyfajta oroszrulett-játékra ítélte magát a két vezető. Apisztoly a jelek szerint most fog elsülni, ha meg nem, az nemcsak a dramaturgiai klisék újraértelmezését vonná maga után. Köztük azt is, hogy vajon kizárólag személyi akadályai voltak-e a hazai magyar egység újrateremtésének.

Az elsődleges tét prózaibb, mintsem gondolnánk. Mi lesz azzal az emberi-eszmei tőkével, amelyet felszínre hozott a néppárt megjelenése? Azokkal a hitből, reményből fakadó erőfeszítésekkel, amelyek sok ember első közéleti szárnybontogatását jelentették? De annak felmérése is: huszonöt évvel a rendszerváltás után valóban oda alakult-e a bennünket körülvevő világ, hogy ki kell dobniuk álmaikat, akik a közéleti pluralizmust tartják az emberi lét alapállapotának?

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés