Hirdetés

Európa megmentése a tét

Migránsválság: a májusi EP-választásokon a migrációt támogatók és az azt ellenzők között folyik a megmérettetés •  Fotó: MTI

Migránsválság: a májusi EP-választásokon a migrációt támogatók és az azt ellenzők között folyik a megmérettetés

Fotó: MTI

Borbély Zsolt Attila

2019. április 17., 14:052019. április 17., 14:05

2019. április 17., 14:122019. április 17., 14:12

Európa nemzeteinek megszüntetése, valamint az európai népesség kevert fajúvá tétele nem új keletű gondolat, a páneurópai eszme atyja, gróf Coudenhove-Kalergi 1925-ben vetette papírra a Praktischer Idealismus című művében. A tervre a magyar fősodratú konzervatív sajtóban csak a migránsválság kezdete után irányították rá többen is a figyelmet, miközben annak végrehajtása jóval hamarabb kezdődött, már a hetvenes években.
A globális háttérhatalom úgy döntött, hogy a 2010-es évek közepén azt a folyamatot, amely egyébként is zajlott – már az ezredfordulón tudni lehetett, hogy belátható időn belül Nyugat-Európában muzulmán többség lesz –, drasztikusan felgyorsítja. E törekvésében az öreg kontinensen a legkeményebb ellenállásba Magyarországon ütközött. Orbán Viktor a kezdettől fogva világos és egyértelmű mondatokat fogalmazott meg, amelyek nemcsak Magyarországnak, de egész Európának programot kínáltak. Ennek lényege az, amit ma már sokan vallanak: a bajt ott kell orvosolni, ahol felmerül, s nem idehozni.
Nem csoda, hogy a globalisták minden erővel tüzelnek Orbánra és a Fideszre. Ennek tudható be az útszéli mocskolódásoktól sem mentes európai szintű rágalomkampány, ami elsősorban a fősodratú balliberális sajtóból zúdul a magyar kormányra, de a konzervatívnak mondott média is kiveszi belőle a részét. Ezt szolgálta a Sargentini-jelentés, és ez húzódik meg az Európai Néppárt vezetése, valamint a Fidesz közötti viszony elhidegülése mögött is. Európa konzervatívként számon tartott pártcsaládja a legerősebb pártszövetség az Európai Parlamentben, de sajnálatos módon tele van olyan pártokkal és politikusokkal, akik akár a baloldalnak való megfelelési igyekezetből, akár azért, mert megvásárolhatóak, olyan politikát folytatnak, amely köszönőviszonyban sincs az európai eszmékkel, a keresztény gondolkodással és a konzervativizmussal. Nem meglepő, hogy a Soros György által is képviselt globalista erők megtalálták a maguk embereit közöttük.
Orbán Viktor Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár mintájára hivatalosan felajánlotta, hogy a Fidesz felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, amíg a Bölcsek Tanácsa elkészíti jelentését, s persze addig lezajlanak az európai parlamenti választások. Ezzel kihozta a helyzetből azt, amit abból ki lehetett hozni. Ettől még az anyaországi és a nyugati fősodratú sajtóban javában zajlik a dezinformálás és zavarkeltés, miszerint a Fideszt demokráciaellenessége miatt felfüggesztették. Tény, hogy a néppárt a Fidesz javaslatát szavazta meg. S az is, hogy Orbán arra is kész volt, hogy a Fideszt kiléptesse e pártcsaládból, amit egyébként a Fidesz-párti sajtó egy része kifejezetten igényelt.
A legfontosabb rövidtávú cél, hogy a bevándorlást ellenző erők – amelyek a fősodratú sajtó rágalmaival szemben igyekeznek megmenteni az évezredes európai kultúrát a hódító szándékú iszlám betolakodók özönétől – a lehető legjobb eredményt érjék el a május 26-i megmérettetésen. Ehhez képest másodlagos, hogy a néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber kardcsörtető Fidesz-ellenes nyilatkozatokat tesz, beleértve azon kijelentését, hogy inkább nem lesz bizottsági elnök, minthogy a Fidesz szavazataival kerüljön e vezető tisztségbe. Minden esély megvan arra, hogy a Fidesz harmadízben is több szavazatot seperjen be egymaga, mint az összes többi párt együttvéve. Ezt mutatják a felmérések, de ez következik a józan ész megfontolásaiból is. A Fidesz mögött kilenc év folyamatos sikeres kormányzás áll, és mindemellett érdemi mondanivalója van a választások tétjével kapcsolatban is. Az ellenzék heterogén, szedett-vedett, komolytalan, és egyetlen cél vezérli: a kormány megbuktatása.
Végül ott van még a Mi Hazánk mozgalom, amely megpróbál a két nagy tábor közötti háborúban egy harmadik pólust képezni a Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket, illetve a Se Orbán, se Gyurcsány jelszóval. Nekik vannak rokonszenves megnyilatkozásaik, de nem egyszer beleesnek ők is a Jobbikot mindig is jellemző öncélú és igazságtalan kormánybírálat csapdájába. Persze nem ez a fő gond az esélyeikkel kapcsolatban, hanem az, hogy nem akadt elég elvszerű, nemzeti gondolkodású, tisztességes jobbikos ahhoz, hogy a párt csillaga rögtön a megalakulás után felíveljen. Holott azt a zászlót, amit anno Pongrátz Gergely a Jobbiknak átadott, ma ők tartják magasra.
Összefoglalva: a májusi választásokon, amelynek tétje Európa megmentése, a Fidesz nagyarányú győzelme és az ellenzéki pártok megrostálódása várható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés