
2016. február 13., 21:062016. február 13., 21:06
Elgondolkodva nézem ezt a szelfit, amin Európa legerősebb asszonya, a vélhetően német Angela Merkel kancellárnő látható egy vélhetően nem európai, nem keresztény, és nem fehérbőrű felmenőkkel rendelkező, vélhetően menekült atomfizikus vagy agysebész szír migráns úr társaságában. A nyugati szabad sajtó által, a lassan hányingert keltő politikai korrektség és a napokig elhallgatott szilveszeri események tükrében vegyük alaposabban szemügyre ezt a fotót: nem látni a (politikailag vélhetően korrektül elhelyezett) úr kezét, de akárhol is legyen az, Angélának szemlátomást tetszik. És ez részünkről, az ezeréves, megkeresztelkedett pogány migráns voltunkra való tekintettel, teljesen rendben van. Most éppen mi kezdjünk el néhány millió arabbal, afrikaival kekeckedni, amikor fölöttünk lebeg a Kárpát-medencét átívelő fasizmus rémképe? Nem, és nekünk nem is szabad, mert a sors, pontosabban a Soros György által vezényelt pénzügyi nagyhatalmak ezt nem engedik meg. Merkel fejedelemasszonynak azonban lehetnek, vannak és lesznek is problémái. Ha találgatnunk kell, rögtön arra gondolunk, hogy zsarolják valamivel. Mivel mi is játszottunk a homokozóban, először arra gyanakodnánk, a CIA rajtakapta annó valami NDK-s bulin meztelenül, aktívan, valamivel, valakivel, stb...
Második találatunk: Angéla bedilizett. Mert azt azért lássuk be: ha a török vendégmunkásokat s utódaikat nem sikerült integrálni a Marshall-terv után az NSZK-ban, akkor ezekkel az újabb érkezőkkel mit akar kezdeni? Az a tény, hogy Angéla a menekültáradat összeurópai befogadása előtt eltemette a multikulturizmust, tovább árnyalja a képet.
Míg Obama a Fehér Ház küszöbén béke-Nobel-díjasként és első afroamerikai elnökként vonul be a semmitmondó történelmkönyvek lapjai közé, Angéla komolyan törekszik az Európai Egyesült Kalifátusok megalapítójának kétes és kissé keresztényellenes hősnőjének babérjaira. Ezek együtt kártyáznak. Vagy nem. De igen.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!