Egy csodálatos túlélés emlékére

Szinte napra pontosan negyvennégy évvel ezelőtt került sor a repüléstörténet egyik legmegrázóbb légikatasztrófájára, amelyről annak idején az egész világ tudomást szerzett. Ezen írással egyaránt emlékezünk az áldozatokra és a túlélőkre.

Uruguay dél-amerikai léptékben kicsi ország (nem sokkal kisebb Romániánál), mintegy három és fél millió lakosának a fele a fővárosban él. Az európai emberek többsége az egykor szebb napokat megélt focijáról ismeri, mint kétszeres világbajnok országot. Egykori koloniális települések, jezsuita rommaradványok, tengerparti pihenőhelyek teszik teljesebbé a képet. Két legszembetűnőbb jelképe: a gyakran megcsodálható előkelő platánfaso­rok, valamint a máté kultusza. Az ide látogatónak feltűnik, hogy máté teát (yerba mate) kortyolgat a lakosság jelentős része, fiatalok és idősek egyaránt. Az utcai padokon, a tengerparti, folyótorkolati sétányokon és pihenőknél kikapcsolódásra használják. A sétáló emberek egyik kezében mátés köcsög szűrős szipókával, benne az országban vagy azon kívül megtermelt máté teafűvel, a másikban pedig termosz forró vízzel, amiből időnként rátöltenek a fűre.

A főváros, Montevideo leggyakrabban előforduló jelképe a Függetlenség-tér a maga sajátos épületeivel, pálmafáival, közepén José Artigas lovas szobrával. Innen kezdődik a világörökség részét képező történelmi belváros, ahol az egyik épületben hozták létre az Andok Múzeumot (Museo Andes). Az épület rendhagyó, megrázó kiállításnak a helyszíne, amelynek Jörg P. A. Thomsen igazgató a következő címet adta: Az 571-es repülés tragédiája és csodája az Andokban. Egyrészt 29 uruguayi állampolgárnak állít emléket, akik elpusztultak az 1972 októberében Montevideó­ból Santiago de Chilébe tartó

repülőgép-szerencsétlenségben. Másrészt annak a 16 túlélőnek a tiszteletére szolgál, akik csodálatos módon, 72 napi szenvedést követően „tértek vissza az életbe.” Az alapító meglátása szerint így áll össze az elkövetkező nemzedékeknek szánt üzenet: csapatmunka, szolidaritás, barátság. Fényképek, dokumentumok, valamint személyes, illetve a repülőgépről származó tárgyak, makettek, leírások teszik teljessé a képet. Ugyanakkor a kiállítás érdekes párhuzamban mutatja be a „Könnyek völgyének” eseményeit, valamint a nagyvilág és azon belül Uruguay történéseit.

Október tizenharmadika volt, péntek. A montevideói rögbi­csapatot barátságos mérkőzésre várták Chile fővárosába. Fedélzetén 45 személlyel már csütörtökön felszállt Carrasco repülőteréről az uruguayi légierő Fairchild F-227 típusú kisrepülőgépe, a főiskolás csapat tagjain kívül rokonokkal és barátokkal, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csak az Andok keleti felén fekvő argentin városig jutott el, Mendoza repülőterén landolt. Innen másnap felszállt, és a megszokott repülőúttól eltérve próbálta elkerülni a hóvihart, ám az Andokban egy éles sziklaképződménynek ütközött. Már az is csodával határos volt, hogy mindkét szárny leválása és egyéb tényezők következtében a roncs úgy fúródott a hóba, hogy a többség túlélte a tragédiát. Az első nap vesztesége: tucatnyi halott, közülük hat szörnyethalt, hatan pedig alig élték túl az ütközést. Hárman a légikatasztrófa másnapján távoztak az élők sorából.

Az életben maradtak négyezer méter felett, az örök hó birodalmában hiányos felszereltséggel kezdték meg a túlélést, és reménykedtek a kívülről érkező mentés sikerében. Mínusz harminc fokban vészelték át az éjszakákat, takarót, kesztyűt és védőszemüveget készítettek maguknak az üléshuzatokból és kartonokból, az ivóvíznyerésre sajátos módszert találtak ki. Aztán sok napi kínzó éhség után választaniuk kellett az éhhalál, vagy elhunyt társaik megcsonkítása között. Kálváriájukat tetézte a nyolc ember életét – köztük a csapatkapitányét – kioltó lavina alig több mint két héttel a repülőgép-szerencsétlenség, egy héttel a megtalálásukra összpontosított mozgósítás megszűnte után. Aztán újabb és újabb társuktól kellett elbúcsúzniuk sérüléseik vagy a fagyhalál következtében.

A történet hosszú és megrázó, olyan szavakkal jellemezhető, mint: tragédia, szenvedés, fájdalom, éhség, kilátástalanság, elemi túlélés, remény, csoda, megmenekülés. Film és könyv jelent meg róla Életben maradtak (Alive) címmel. Azzal végződik, hogy majdnem kéthavi szenvedést követően két túlélő sportoló az addigi sikertelen próbálkozások után egy végső útra szánja el magát. Nevük utólag bejárta a világsajtót: Roberto Canessa orvostanhallgató és Nando Parrado, aki édesanyját és húgát is elveszítette a hegyen, sőt ő maga is súlyos fejsérülés miatt kómába került, és először onnan „tért vissza az életbe”. Szerencsére ezúttal a menekülés irányába indultak el. Útjuk tíz napon keresztül tartott a hegyláncon keresztül, mígnem végre elértek a chilei hegyvonulat egyik fehértelenebb völgyébe, és „szembetalálkoztak” az első emberrel, Sergio Catalán lovas marhapásztorral. Ez a leírhatatlan pillanat jelentette tizenhat ember csodával határos megmenekülését a halál torkából.

Számunkra jelképes az, hogy erre a túlélést jelentő emberi találkozásra december 21-én került sor, míg a hegyen maradt társak helikopteres kimentésére december 22-én és 23-án. Így vált lehetővé, hogy a tizenhat túlélő élete legszebb karácsonyát ünnepelhette (Uruguayban családi napnak nevezik). Csodálatos életben maradásuk a hősiességről, a magányról és a hitről szól. Mindannyiunknak üzeni: soha ne add fel, hited szerint bizakodjál, és ne feledd, hogy vannak csodával határos, emberi léptéken túli megmenekülések!