Doina Cornea emlékezete

Doina Corneáról először a líceumi évek alatt hallottam franciát oktató tanárnőmtől a nyolcvanas évek derekán, amikor a kommunista rendszert kritizáló egyetemi oktatót eltávolították a Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, és elkezdődött szekuritátés kihallgatása. Az osztályból néhányan azzal szórakoztunk, hogy a tankönyvekből kitéptük a Ceauşescu-portrét, és kipingáltuk mindenféle maskarába. Nagy szerencsénkre a diákokkal szemben empátiát mutató fiatal franciatanárnő kezébe került a „festmény”, aki nem buktatott le, hanem egyik szünetben félrehívta az osztály renitenskedőit, és alapos fejmosás kíséretében felhívta a figyelmünket: reméli, nem akarunk oda jutni, mint egyetemi oktatója, Doina Cornea, akit éppen akkor vallattak a kolozsvári Szekuritáté pincéiben.

Ügyünk szerencsésen lezárult, de kamaszfejjel még sokáig foglalkoztatott az akkoriban már egyre népszerűbbé váló kommunista ellenálló, Cornea asszony története. Emlékszem, később mekkora izgalomnak számított a kolozsvári Hajnal negyedbe tartó 35-ös autóbuszon felkapaszkodni a Tordai úton és lesni az egyik mellékutcát, amelyet éveken át lezárt a rendőrség, ugyanis ott lakott a hős. Az utca mindkét végében és a ház előtt is éjjel-nappal milicisták és szekusok őrködtek, nehogy valaki megközelíthesse a házi őrizetre ítélt ellenállót.

A vele kapcsolatos első emlékeim Doina Cornea temetésén pörögtek le előttem, miközben ledöbbenve hallgattam a kommunizmus bűneit kutató jeles történész, Marius Oprea szavait, aki úgy fogalmazott: mintegy kilencven szekuritátés tiszt követte és figyelte Cornea asszony minden lépését. A szakember szerint ezek a tisztek ma hatalmas nyugdíjjal élik békés mindennapjaikat, miközben a kommunizmus idején meghurcolt és bebörtönzött hősök aprópénzes gondokkal küszködnek. Az élők sorából 89 évesen eltávozott jeles antikommunista harcos nemcsak a nyolcvanas években tett tanúbizonyságot váteszi képességeiről – megrögzötten hitt benne, hogy a Ceuşescu-rendszer előbb-utóbb megbukik –, hanem a rendszerváltás után, 1990 januárjában elsőként ismerte fel, hogy az Iliescu-rezsim totális vakvágány az ország jövője szempontjából. Évekkel később a tömegek számára is bebizonyosodott igaza, amit maga így fogalmazott meg: hiszékenységünk és gyávaságunk árát fizetjük ma.

Érdemes eljátszani a gondolattal: mi lett volna, ha Doina Cornea, Tőkés László és a hozzájuk hasonló antikommunista ellenállók alakíthatják az ország jövőjét? Egy dolog bizonyos: ma teljesen más ország lenne a napjainkra szegénységben, kiábrándultságban és korrupcióban vergődő Románia.