Csatolmány

De vegyük sorra. Két nappal a Viorica Dăncilă vezette kabinet megalakulása előtt a szövetség vezetői ízekre szedték, a földbe döngölték, szétcincálták a 2016 decemberében hatalomra jutott román balliberális koalíció harmadik kormányának programját. Helyettese és jobbkeze jellemzésével élve Kelemen Hunor elnök azt mondta, a dokumentum olyan, mintha a mezőgazdasági minisztériumban írták volna két sör között. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök szerint a kormányprogram több fejezetét más programokból ollózták össze copy-paste módszerrel, innen-onnan összegyűjtött gondolatokat vetettek papírra egymás után. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető minderre rátromfolt azzal, hogy elementáris szerkesztési hibák vannak a dokumentumban, és amelyből leginkább azt hiányolta, hogy csak egy félmondatos utalás van benne a decentralizációra.

Tiszta beszéd, amelyből az elemista is megérti, hogy vállalhatatlan dologról van szó. De nehogy az a vád érjen bennünket, hogy csak úgy, a levegőbe beszélünk. A helyzet illusztrálására emeljünk ki egy fejezetet a Dăncilă-kabinet programjából. A dokumentum szerint „a következő években” 350 kilométer autópálya fog épülni az országban. Mármost félretéve azt az amúgy nem mellékes körülményt, hogy egyetlen dátumot sem rögzítettek az infrastruktúra-fejlesztés terén, az autópálya-építés romániai ismerői számára nyilvánvaló, hogy ez az ígéret fedezet nélküli kijelentés, egyszerű parasztvakítás csupán. Nem is nevezhető másnak, amikor tudjuk, hogy az elmúlt harminc év során 750 kilométernyi sztrádahálózatot sikerült kiépíteni Romániában, amelyet az elmúlt két év során írd és mondd: tizenöt kilométernyi szakasszal sikerült „bővíteni”. Vagy vegyük a mintegy háromszáz oldalas programból mintegy hármat kitevő kisebbségi fejezetet, ami hemzseg a semmitmondó közhelyektől, egyetlen „konkrét” ígérete pedig az, hogy a bukaresti kormány továbbra is támogatja a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Azaz éppen tizenhárom éve...

Mindezek ismeretében a józan ész azt diktálta volna, hogy az RMDSZ köszönje meg az iránta – pardon: a szavazatai iránt – tanúsított érdeklődést, és közölje a román balliberálisokkal, hogy ezúttal nem tudja támogatni az új kormány beiktatását. Merthogy különben is, milyen koalíció az, amelyik fél évente váltogatja a miniszterelnököket? Ennek ellenére az RMDSZ honatyái megszavazták az új balliberális kormányt, ahogy tették azt a Grindeanu- vagy a Tudose-féle kabinettel. Majd másnap eldöntötték azt is, hogy folytatják a 2016. decemberi választások után a PSD–ALDE-koalícióval kötött parlamenti együttműködést. Amiből, talán mondani sem kell, ugyancsak nem valósult meg jóformán semmi.

többek között az igazságszolgáltatás térdre kényszerítéséért folytatott offenzívával, a fenntarthatatlan gazdaságpolitikával, a pénzügyi és adórendszer felforgatásával, a kormányzóképtelenségével. Ráadásul mindennek már most, az első Dragnea-féle kormány beiktatása után egy évvel isszuk a levét: az állami beruházások a nullával egyenlőek, az infrastruktúrafejlesztés csigalassú, másrészt a beígért béremelésekről bebizonyosodott, hogy szemenszedett hazugság, mivel közalkalmazottak tízezrei, valamint a versenyszférában dolgozók milliói visznek haza kevesebbet februártól a kormány „fiskális forradalma” nyomán. Ezzel egyidőben a parlamenti képviselők és szenátorok fizetése mintegy tíz százalékkal emelkedett.

„Nem vagyunk a koalíció csatolmánya!” – hangoztatták bőszen az RMDSZ politikusai, miközben a valóságban úgy viselkednek, mintha a szövetség tényleg a PSD–ALDE tartozéka lenne. „Nem az én nevemben!” – adott hangot az RMDSZ politikájával szembeni csalódottságának és elégedetlenségének számos erdélyi magyar a közösségi oldalakon. Semmi kétség, hogy ennek a hitelvesztésnek szavazatokban mérhető hatása lesz. Mínuszban.