„Felsőfokú” román–magyar együttlét

Ha összehasonlítom az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az önálló állami magyar egyetemért folytatott küzdelem hamar véget ért történetével, a kettő között sok a hasonlóság, de van néhány alapvető különbség is. A fő hasonlóság, hogy egyikből sem valósult meg semmi, a nagy különbség viszont az, hogy az önálló magyar egyetem már a közbeszédből is kiveszett. Erre akkor döbbentem rá, amikor a multikulturálisnak mondott Babeş–Bolyai Tudományegyetem néhány tanárával beszélgetve kiderült: a Bolyai Egyetem ügye történelem, és a mai oktatói gárdából gyakorlatilag senkit nem foglalkoztat a kilencvenes években még parázs vitákat és állásfoglalásokat kiváltó közösségi ügy. Fiatal tanár­ismerősöm szerint a romániai magyarság számára ma ez a maximum, amit többnyelvűségben a Babeş–Bolyai multikulturális struktúrája nyújthat. És ezt szerintem így gondolja a magyarul tanító tanárok többsége, akiket rég nem zavar a kétnyelvű feliratok hiánya vagy a román vezetéssel szembeni kiszolgáltatottság. A rendszerbe beleszokva és a romániai rögvalóságot ismerve úgy vélik: ha már létezik egyféle oktatási biztonság és a havonta pontos időben érkező fizetés, kár szélmalomharcot folytatni délibábokért. Az emberi természet szempontjából ez akár érthető is lenne, ha nem vennénk figyelembe, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli botrány az intő példa arra, hogy a román befolyás alatt álló magyar felsőoktatás teljesen kiszolgáltatott. Hiába van törvény a többnyelvűségnek mondott multikulturalizmusra, ha az csak addig működik, amíg a román hatalom megtűri, illetve apróbb engedményekkel el nem hiteti a magyar közösséggel, hogy ez lehet számára az elérhető maximális lehetőség.

Nem véletlenül álltak ki 1990 januárjában az akkori magyar oktatók egyemberként az önálló Bolyai Egyetem újraindítása mellett, hiszen közülük többen átélték már a beolvasztott magyar egyetem kálváriáját, az azt követő megaláztatásokat, amelyek új formában és nagyjából hasonló intenzitással éledtek újjá a rendszerváltás után.

A mai romániai magyar felsőoktatás az önfeladás és a jogainkról történő lemondás iskolapéldája. Példa arra, hogy egy egész közösség miként azonosul a többségi hatalom által diktált elvárásokkal, és miként győzi meg magát arról, hogy amit a román hatalom ad nekünk, az jó és elegendő.

A „példásan megoldott” nemzetiségi kérdés külföldön tálalt tézisének egyik bástyája lett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem multikulturalizmusa, amely az ország legjobb egyetemeként immár békés, boldog, baráti együttlétet biztosít románnak, magyarnak, németnek és cigánynak egyaránt. Az, hogy az egyetemen a hivatalos nyelv a román, senkit nem zavar. Ezt külföldön úgysem tudják.