Hirdetés

Az önkormányzati választások margójára

2016. június 15., 14:322016. június 15., 14:32

Magyari-Tóth Viktor politológus

A magyar képviselet ázsiójának csökkenésével növekszik az esélye egy transzszilvanista párt felbukkanásának, megerősödésének. A 2016. június 5-i helyhatósági választásokat követően a közösségi oldalakon már találkozhatunk a kérdéssel: mikor jelenik meg a regionális erdélyi párt? Már évek óta szó van az alapításról, a megalakulásnak időpontja egyelőre még sincs – az látszik, hogy igény volna rá, az viszont nem, hogy pontosan mekkora.

Úgy fest, ennek a körülményes folyamatnak ment elébe a Dan Maşca által vezetett Partidul Oamenilor Liberi (Szabad Emberek Pártja – POL). Az alakulat Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson vetette meg a lábát, üzenetei között főképp általános elvek szerepeltek, melyek a magyarok számára jelentettek vonzerőt (pl. kétnyelvűség), de nem fogalmaz meg olyan szilárd közösségi értékrendet, mint a transzszilvanizmus.

Egyelőre nem tudni, hogy kiknek van igaza: azoknak, akik a román hatalom előrelátását vélik felfedezni a POL létrejöttében – ugyanis a párt nagyjából 5 százaléknyi magyar szavazat elszipkázásával tevékenyen járult hozzá ahhoz, hogy Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyar összefogás jelöltje 2 százalékkal alulmaradt a magyarokat készséggel felhasználó, de velünk nem szimpatizáló Dorin Florea polgármesterrel szemben – vagy azoknak, akik szerint már ideje volt egy rendszeren kívüli, tiszta párt megjelenésének, ráadásul a marosvásárhelyi önkormányzatba bekerült 3 képviselőjükből 2 magyar, akikhez az RMDSZ-frakciót hozzászámolva már kialakítható a magyar többség.

A választások utáni helyzetkép azt mutatja, hogy Erdélyben nem csupán a transzszilvanista mozgalmaknak ágyazhat meg a mainstream politikai elit (le)szereplése, hanem egyéb civil kezdeményezéseknek is. Minél több alternatív erő jelenik meg – a POL mellett Bukarestben meglepően sikeresen debütált a Nicuşor Dan által fémjelzett Uniunea Salvăm Bucureştiul, akik még aznap este bejelentették, hogy télen országos babérokra törnek –, azok minél jobban megerősödnek, annál nagyobb veszélyben van a transzszilvanisták politikai szerepvállalásának sikeressége.

PSD vagy PNL

„Alina, kérlek ne mondj le! Maradj a PNL (Nemzeti Liberális Párt) élén, (...) és ne mondj le, mert meg akarjuk nyerni a parlamenti választásokat is” – írta Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök Alina Gorghiu PNL-elnöknek. A volt szociáldemokrata pártelnök arra utal, hogy a nemzeti liberálisok – legalábbis első blikkre úgy fest – képtelenek voltak tartósan meglovagolni a 2014-es államfőválasztás által keltett felhajtó erőt, s nem egész két évvel Johannis meggyőző győzelme után a Szociáldemokrata Párt tarolt a helyhatóságokban.

Ha közelebbről megnézzük a román pártrendszer szociokulturális sajátosságait, valamint az aktuálpolitikai helyzetet azt látjuk, hogy

1. a PSD beágyazottabb párt, mint a PNL;

2. a baloldal jelentősebb mozgósítási képességgel rendelkezik;

3. a Kárpátokon túli választók általános mobilizálhatósága is a PSD-nek kedvez;

4. a 2014-es elnökválasztáson tapasztalt PSD-ellenes protesthangulat már nem segíti a PNL-t;

5. a várakozásokon alul teljesítő Klaus Johannisszal szembeni esetleges büntető szavazatokkal viszont érdemes kalkulálniuk a nemzeti liberálisoknak.

A téli parlamenti választások dinamikája nyilván más lesz, ezért egyelőre nem kell temetni a jobboldalt, a fent vázolt körülmények közötti 5 százalékos hátrány a baloldaliakkal szemben nem jelent leküzdhetetlen feladatot. Az viszont világos, hogy decemberben szoros meccs várható a kormányzati többségért, s a meccsnek a tavaly mért adatokkal ellentétben a baloldal jó esélyekkel vág neki.

Magyar eredmények

Az RMDSZ 198 polgármesteri mandátumhoz jutott, ami 7-tel kevesebb, mint 2012-ben, ugyanakkor a Magyar Polgári Párt (MPP) a 4 évvel ezelőtti 7-hez képest 15 településvezetőt ad. Összességében igaz, hogy a szövetség megőrizte erejét, ugyanis a polgáriak jó eredménye nagy részben annak köszönhető, hogy sok helyen kötöttek együttműködési protokollt Kelemen Hunorékkal. Emellett ne menjünk el szó nélkül, mert anyaországi nemzetpolitikai vonatkozása is van: a Kövér László házelnök által támogatott MPP annak az RMDSZ-nek a segítségével duplázta meg a polgármestereinek a számát, amelyik párttal – a korábbi évekkel ellentétben – kifejezetten kiegyensúlyozott a magyar kormány viszonya. Valószínűnek tekinthető tehát, hogy az RMDSZ–MPP helyi összefogások összessége (a két párt közötti közeledésről pártvezetői szinten született döntés) felfogható a budapesti nemzetpolitikai irányokra vonatkozó újabb jelzésként.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) van ugyanakkor a legnehezebb helyzetben, annak ellenére, hogy több szavazatot kapott, mint az MPP: saját erőből 0, koalícióban 3 polgármestert adnak. Az EMNP most már komoly eredménykényszerben van: a megalakulása óta ígért áttörés továbbra is várat magára, márpedig ha sokáig nincs semmi, amit fel tudnak mutatni, akkor azt a szervezet előbb-utóbb megsínyli.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés