Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Álhírek, álrendőrök és igazi manipulátorok

2021. április 16., 07:462021. április 16., 07:46

Minden adat és körülmény arról árulkodik, hogy a koronavírus-járvány most zajló, harmadik hulláma súlyosabb, mint az előző kettő. Bár az újonnan diagnosztizált napi fertőzöttek száma nem tekinthető ugyan rekordnak, a kórházban ápoltaké, de főleg az intenzív terápiára szoruló pácienseké annál inkább. Különösen aggodalomra ad okot, hogy utóbbiak száma 1500 fölé hágott, ami a romániai intenzív osztályok jelenlegi kapacitását jelenti. Mégis mi az oka az egyébként nem kiugró fertőzésszám közepette is akutnak nevezhető járványhelyzet súlyosbodásának? Miért kritikusabb most az egészségügyi rendszer állapota, mint tavaly?
A válasz nem túl bonyolult. Először is

a járvány berobbanása óta eltelt több mint egy év alatt – némileg érthető módon – lazult a fegyelem, az emberek már nem tartanak annyira a fertőzés, a megbetegedés veszélyétől, mint korábban.

Sokan a nyilvánvaló tünetek ellenére sem teszteltetik magukat, vagy ha mégis – és az pozitív eredménnyel jár –, akkor sem jelentkeznek orvosnál. Ezzel magyarázható, hogy a lábon kihordani próbált betegség rendkívül legyengíti a szervezetet, és a kórházi ellátásra szorulók súlyos állapotban kerülnek az orvosok keze közé, itt pedig nagyon sokan egyenesen intenzív ellátásra, lélegeztetőgépre szorulnak. A járvány idején az emberek azt a kevés bizodalmukat is elveszítették, amit eddig tápláltak az egészségügyi rendszer iránt, ami a romániai kórházak, az itteni ellátás hiányosságai ismeretében nem csoda.
A nagy fokú bizalomvesztést ugyanakkor mesterségesen is gerjesztik. Amikor „csodadoktornak” kikiáltott orvosok nevezik gyilkosnak a koronavírus-fertőzöttek esetében alkalmazott ellátást és protokollt, vagy hasonlóképpen halált okozó terápiának a súlyos állapotba kerültek számára életmentő oxigént, érthető, hogy sokan elbizonytalanodnak. És

miután ezeket a saját pályatársaik által jóformán kiközösített egészségügyi dolgozókat magukat újságíróknak tartó propagandisták és összeesküvés-elmélet terjesztők piedesztálra emelik, az emberek jelentős része megzavarodik.

Oda jutottunk, hogy az erdélyi magyar sajtónak is van sötét oldala, amelyik gúnyosan „covid-médiaként” emlegeti a járványt a maga valójában bemutató, a helyzet súlyosságát belátó fősodratú sajtót, és amelyik ugyanígy plandémiának, azaz tervezett pandémiának állítja be a koronavírusvészt. Ők azok – összenő, ami összetartozik –, akik hitelt adnak a járvány kirobbantását Bill Gates és Soros György aknamunkájának tulajdonító egyházi vezetőnek, vagy bedőlnek a saját módszerük, a hagymázas manipulációk gyakorlati terepének számító közösségi médiának. Sem köpni, sem nyelni nem tudtunk, amikor bizonyos román médiaorgánumokhoz hasonlóan magyar felületen is öles betűkkel jött szembe velünk a „hír”, miszerint egy brassói rendőr felmondott, mert nem volt hajlandó bírságolni a polgárokat a maszkviselet hiányáért. Ugyanez az exrendőr azt is állította, hogy feleségét halála után Covid-fertőzöttnek akarták nyilvánítani az orvosok, beleegyezéséért pedig 3500 lejt ajánlottak. Mondani sem kell, kis kutakodással ki lehetett deríteni, hogy a hajmeresztő állításokat sorjázó bejegyzést tartalmazó Facebook-profil kamu, a megyei rendőr-főkapitányság pedig közleményben volt kénytelen cáfolni a lavinaként görgetett álhírt: ilyen nevű személy nem szolgál az állományban, nem létezik, tehát ki sem léphetett.
Még a konteóhívőktől és hisztériakeltőktől is több intelligenciát várna az ember. Nekünk elég, ha megőrizzük a józanságunkat. Jót tesz az egészségnek...

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés