A probléma maga

„Nagyjából semmit”. A tanévkezdés óta minden nap ez a tömör és velős válasz érkezik első osztályos kisebbik fiunktól, amikor arról faggatjuk, értett-e valamit a románórán. A több mint ötvenezer erdélyi magyar elemista társáéhoz hasonlóan az ő osztályához is olyan romántanárt osztott le a tanfelügyelőség, aki egy vak hangot nem ért vagy beszél magyarul, ennek következtében nem nagy fantázia kell elképzelni a süketek párbeszédére hajazó tanórát. Amelynek első számú küldetése az kellene legyen, hogy megismertesse a nemzeti kisebbségekhez tartozó kisdiákokat az állam nyelvének alapjaival –nem utolsósorban pedig megszerettesse velük.
Persze túlságosan nem stresz-szeljük magunkat, előbb-utóbb úgyis megtanul románul a gyerek. Viszont nagyon nincs rendjén, és ellentmond a didaktika alapszabályainak, hogy hat-hét-nyolc éves, az anyanyelvükön társalogni épphogy megtanuló kisiskolásokat bedobnak a mély vízbe, és arra kényszerítik őket, hogy a lehető legnehezebb módszerrel próbáljanak elsajátítani egy idegen nyelvet. Számos magyarázat, találgatás napvilágot látott már azzal kapcsolatban, mi motiválhatta a román oktatási minisztert annak a rendeletnek a kibocsátására, amely a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárokra bízza a kisebbségi elemi iskolák románnyelv-oktatását. A hivatalos indoklás ugye az, hogy a tanügyi tárca vezetője szerint ezzel véget lehet vetni a jelenlegi állapotnak, amikor a kisebbségi –elsősorban magyar –diákok jelentős része még a középiskolában is alig tanul meg románul, az érettségin pedig elhasal. Tengernyi szakértői vélemény állítja ennek az ellenkezőjét, azt, hogy a most bevezetett módszerrel még nehezebben sajátítható el az állam nyelve. Akadnak olyan vélemények is, miszerint a miniszteri rendelet egyszerűen a katedra mögül kiszorított román pedagógusokat kívánta álláshoz juttatni, vagy hogy éppenséggel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindításának jóváhagyását igyekezett ellensúlyozni, keresve a többségi nacionalista tábor kegyeit.
Így utólag végül is édesmindegy, mi lehetett ennek a szakmai és politikai szempontból egyaránt tarthatatlan, a romániai kisebbségek érdekeivel ellentétes intézkedés mozgatórugója. A nagyobb baj az, hogy ismét bebizonyosodott: a román állam nem azzal van elfoglalva, nem azon igyekszik, hogy megoldja az országban élő őshonos nemzeti kisebbségek gondjait. Ellenkezőleg, a román hatóságok újabb és újabb akadályokat gördítenek a kisebbségek elé, akiknek immár az identitásmegőrzés, az anyanyelv- és jelképhasználat vagy az anyanyelven történő oktatás terén is szerzett jogok megőrzéséért kell harcolniuk. Ami, mondani sem kell, egyáltalán nem növeli a kisebbségi közösségek komfortérzetét, nem arról győzi meg őket, hogy egyenjogú polgárai ennek az országnak. Bukarest ugyanis nem a megoldást jelenti ebben a tekintetben, sajnos Bukarest maga a probléma. És e téren csak szépségtapaszt jelent, ha a súlyosan elhibázott tanügyi rendeletet politikai alkuk –és nem szakmai érvek –alapján visszaszívják majd.