Hirdetés

A Megváltó értünk született

Somogyi Botond

2015. december 24., 13:072015. december 24., 13:07

2015. december 24., 13:072015. december 24., 13:07


Még javában tartott november közepén a felmelegedés, amikor több nagyvárosban már a karácsonyi készülődés vette kezdetét. Ahogy a hőmérők higanyszálai felfele kúsztak, úgy másztak a közterület-fenntartó vállalat munkatársai is a villanypóznákra, út menti erkélyekre, hogy a csillogó-villogó gömböket, színes égőket minél hamarabb kiaggathassák. A kirakatokban megjelentek a műfenyők, csokimikulások. „Aki nem kezdi el november közepén a karácsonyi kampányt, az őrült” – állítja a reklámszakember, aki szerint az adventi időszakban akár hópihékkel teleaggatott druzsbát is el lehet adni. A reklámipar ugyanis elhitette az emberekkel: a vásárlás az egyetlen módja annak, hogy törődjenek magukkal és szeretteikkel. Ez ömlik felénk mindenhonnan, ezért néha még azt is elhisszük, hogy karácsony táján huszonöt százalékkal olcsóbban tudunk szeretetet venni.

Vegyünk Bibliát a kezünkbe – javasolta álszent módon nemrég Angela Merkel német kancellár arra célozva, hogy a migránsokat mindenki igyekezzen megtéríteni. Álszent – mondom én –, hiszen egyértelmű: a milliószámra a kontinensre özönlő muzulmán bevándorlókat nem Bibliával a kézben lehet a keresztyénségre téríteni. Hiszen ők is látják, milyen mélyre süllyedt Európa: a családok felbomlottak, a templomok kiürültek, a másság tisztelete és a liberalizmus jegyében törvényesítik a drogokat, az egyneműek házasságát –néhol még az egyházban is. A hagyományos keresztyén értékeket lábbal tiporják, nem egy esetben gúny tárgyává teszik. Nem csoda, ilyen körülmények között egyre több fiatal fordul a radikalizmus fele, ahol – legalábbis úgy érzi – megmondják neki, mi a „jó” és mi a „rossz”. Talán ezért fogalmazott Böjte Csaba testvér a közelmúltban úgy, hogy Európát nem a radikális bevándorlóktól félti, hanem a lagymatag keresztyénektől. Először nekünk kell megváltoznunk. Felmérnünk, hogy az eddigi életvitelünk, a pénz utáni hajsza, a családi értékek figyelmen kívül hagyása, az Istentől való elfordulás hosszú távon a vesztünket okozza, gyermekeink jövőjét teszi tönkre.

Ezért idén karácsonykor forduljunk magunkba, vessünk számot életünkkel, és fedezzük fel újra: a Megváltó értünk született. Milyen jó lenne, ha idén karácsonykor nem a színpompás kivilágított utcákat látnánk, hanem az értünk megszületett Isten Fiát. Milyen jó lenne, ha nemcsak egymásnak adnánk ajándékokat, hanem ajándékot tennénk le Krisztus lábai elé: Isten iránti hálánkat és egy bűnöktől megtisztulni akaró életet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés