A háború a legjobb üzlet

(az európaiak eddig mintegy 50 milliárd euró katonai segélyt és ennél jóval több pénzbeli, valamint humanitárius segélyt nyújtottak a szláv államnak), másrészt azért, mert felmerül a kérdés: ki ellen kell megvédenie magát Európának?

Barack Obama óta az amerikai elnökök folyamatosan kérik a NATO-tagországokat, hogy költségvetésükből legyenek már szívesek több pénzt fordítani az Észak-atlanti Szövetség kiadásainak fedezésére. Amit a tagországok rendre elfelejtettek. Trump színre lépésével azonban ez részben változott, mert az unortodox módon politizáló amerikai elnök belengette, hogy esetleg kilép a NATO-ból, vagy csak egyszerűen csökkenti a szövetségnek nyújtott amerikai fenntartási és katonai költségeket. Ergo több kiadás hárul majd Európára, sőt a vén kontinensnek saját magát kell ezentúl megvédenie.

Az amerikai álláspontot értem, hiszen miért kellene a NATO-t csupán amerikai pénzből fenntartani. Egyébként ugyanúgy furcsa, hogy Európában nagyjából mindent a németektől várnak. Emlékezzünk arra, hogy a görög válság idején a németeknek kellett több mint 100 milliárd eurót küldeniük a balkáni országnak azért, hogy ne mondjon csődöt (az más kérdés, hogy cserébe állítólag több szigetet kaptak, de szóbeszédre ne adjunk).

Szóval az amerikai álláspontot részben értem, az európait (látszólag) kevésbé. Mert mi a manónak kell nekünk fegyverkezünk akkor, amikor senki nem veszélyeztet bennünket? Az amerikaiak biztos nem támadnak meg, mert szövetségeseink.

Arról nem is beszélve, hogy – nyilván vicces túlzással élve – a kínai hadseregben több a szakács, mint ahány katona Európában.

Az oroszok sem akarnak megtámadni, holott a nemzetközi fősodor ezt a mantrát sulykolja sok országban. A történelem folyamán Oroszország mindig Kelet felé terjeszkedett (tessék megnézni a térképeket!), s le-leverte a kelet-európai államok szabadságharcát (a mienket többször is), bevonult ütközőzónát kialakítani a szovjet hadsereg a térségünkbe, de lerohanni soha nem akarta a kontinenst. Legfennebb védte magát Napoleontól és a náciktól, amikor azoknak Oroszországra fájt a foguk.

Ki lenne, aki veszélyeztetné földrészünket? Az arabok, muzulmánok? Ugyan már. Azok sokkal okosabbak, mint gondolnánk. Ők már régen elhatározták, hogy Európát nem fegyverrel veszik be, mint ahogy annak idején a mórok próbálták Spanyolországban. Hanem demográfiai szempontból semmisítik meg. És meg kell adni: a balliberális kormányok migráns- és családpolitikája miatt ez a tervük egyre jobban halad.

Szerintem más oka van a fegyverkezésnek. Mint ahogy az ukrán–orosz háborúnak is.

Minél inkább szétbombázzák Ukrajnát (mindkét részről), annál inkább szükség lesz az újjáépítésre. És a legnagyobb vállalatok, amelyek esélyesek arra, hogy megkapják a szerződéseket, a világ legnagyobb konzorciumának, egy amerikai befektetési alapnak a tagjai. Amely nem mellesleg március folyamán 23 milliárd dollárért felvásárolta a Panama-csatorna két végén fekvő kikötőket egy hongkongi székhelyű (értsd kínai) vállalattól. Vagyis a kínai megfigyelés alatt álló Panama-csatorna, amely a világ egyik legforgalmasabb üzleti útja (hajózási szempontból), ezentúl amerikai vállalati tulajdonba kerül (Trump beiktatási beszédében egyébként a Panama-csatorna ügyét is említette!).

Ami pedig az ásványkincseket illeti: láthattuk, hogy a béke és a további amerikai támogatás érdekében az USA elnöke Ukrajna ásványkincseinek 50%-át kérte cserébe Zelenszkijtől. Miért a felét? Mert a másik fele már foglalt. A geopolitikailag kulcsfontosságú Krim-félsziget, valamint az iparilag fejlett Donyeck és Luhanszk ugyanis orosz kézen van – a környéken található Európa legnagyobb szénlelőhelye (igen, ez nem elírás).

És sorra vegyük tovább. Ukrajna mezőgazdasági területei Európában (és részben a világon) a legnagyobbak, leggazdagabbak. 30 százalékuk már multinacionális cégek birtokában van. Amelyek szintén a már említett amerikai befektetési alap tulajdonai. Nem véletlen, hogy az európaiak tovább akarják folytatni a háborút – csúnya szóval élve tovább akarnak „befektetni” –, hogy a későbbi részesedésből minél nagyobb szeletet tudjanak maguknak lekanyarítani.

És akkor nem említettem még a fegyvereket. Minél tovább tart egy háború, annál több fegyverre van szükség – mindkét oldalról. Egyrészt az orosz, kínai, iráni, török (az utóbbiak amúgy ide is, oda is adtak el) stb. fegyvergyártók gazdagodnak. Másrészt a nyugatiak. És

(legutóbb éppen Finnország és Svédország csatlakozott), hiszen az új tagországoknak meg kell felelniük a kritériumoknak, azaz a legmodernebb fegyverekkel kell rendelkezniük. Ez pedig a fegyvergyártók malmára hajtja a vizet. És kinek a pénzéből? Hát az országok költségvetéséből, az adófizetőkéből, a mienkből.

Még mondja valaki, hogy a háború nem a legjobb üzlet!